A padlóburkolat egy lényeges pontja a lakásnak, hiszen minden pillanatban érintkezünk vele. Ahhoz, hogy otthonosan tudjuk magunkat érezni, érdemes különféle szőnyegeket beszerezni. A szőnyegek meleg, puha érzetet biztosítanak, és otthonossá teszik a lakást. Bármilyen is az eredeti padlóburkolat, ez a kiegészítő megszünteti a hideg hatást, sőt egyes változatai emellett még más, nagyon fontos funkcióval is rendelkeznek.

A padlóburkolat nagyon fontos!

A lakás egész karakterét meghatározza a padlóburkolat, így felelősségteljesen kell kiválasztani. A hidegburkolatokat Fóliás Juci szőnyegei nem csak melegebbé teszik, de vidám vagy elegáns hatást is elérhetünk velük. Bármelyik helyiségről is van szó, mindenhol érdemes bevetni ezt a kiegészítőt, amellyel megváltoztathatjuk a szoba hangulatát is.

A fürdőszobaszőnyegek

A fürdőszoba egy olyan helyiség, ahol nem sok változtatási lehetőségünk van, hiszen adott a csempe és a szaniterek. Maximum, ha befér még egy polc vagy egy kis szekrény, akkor ennyivel tudjuk bővíteni a berendezést, azonban a fürdőszobai szőnyeggel szuper hatást érhetsz el, mivel feldobja a legunalmasabb fürdőt is, ráadásul csúszásmentes kiszállást biztosít a kádból vagy a zuhany alól, így funkcionálisan is szükség van rá. Az sem mellékes, hogy nem a hideg kőre kell lépned, ha belépsz.

Figyelj arra, hogy a fürdőszobaszőnyeg színvilága passzoljon a csempéhez, mivel nem érdemes túl nagy kavalkádot teremtened. Ez a helyiség a kikapcsolódás, megtisztulás, regeneráció színtere, legyen nyugodt és kiegyensúlyozott szoba. Ha a csempe mintás, akkor törekedj egyszínű szőnyegre, ha azonban a fal egyszínű és esetleg nagyon natúr hatású, akkor mindenképpen vigyél színt, mintát és életet a fürdőszobádba!

A lépcsőszőnyegek

Ezek a szőnyegek szintén fontos funkcióval rendelkeznek, mivel megakadályozzák azt, hogy a lépcsőn megcsússzunk. A csúszásmentesség rendkívül fontos, főleg meredek és hosszú lépcsők esetében, mivel ezek nagyon balesetveszélyesek és egy rossz mozdulat komoly sérülést okozhat.

A lépcső jellegéhez illően választhatsz téglalap vagy félköríves alakzatot, és ezt az öntapadó rész segítségével tudod a lépcsőre rögzíteni. Válassz olyan színt, ami illik a lakáshoz! Általában ezeket természetes, naturális színekben árusítják.

A komfort szőnyeg

Ha a lakásban kerámiaburkolat vagy laminált padló, PVC van, akkor erre mindenképpen érdemes középszőnyeget, vagy legalább egy komfort szőnyeget tenni. A komfort szőnyeg előnye, hogy könnyen takarítható, ezért allergiások számára is megfelelő. 

Nagyon mutatósak és gyorsan vidámmá teszik a szobát vagy az előszobát. Teheted az ágy elé, a fürdőszobába a mosdó elé, de az erkélyre is kiváló, így amikor kiülsz, ez lesz a lábad alatt.

A szőnyeg egy meghatározó eleme a lakásunknak és szeretünk minden helyiségben találkozni vele, hiszen otthonossá és meleggé teszik a lakást, díszítik a helyiséget, és kiegészítik a berendezést. Szinte minden helyiségbe találhatsz odaillő változatot, keresd meg a lakásodba illőt!

Ez a cikk szponzorált tartalom. Kattintson ide, ha Ön is kipróbálná ezt a népszerű hirdetési formát. A hivatalos, auditált mérések szerint a Like Company Media Group hírportáljait a forgalmas napokon 600 ezer ember olvassa.