Site icon LikeNews

Puskás Peti: későn, közel 30 évesen költöztem el otthonról

Az énekes már régóta biztos benne, hogy jól döntött, amikor az előadóművészet mellett tette le a voksát, hiszen az idő őt igazolta: megtalálta a helyét ezen a pályán, melyet egykori mentora, Novák Péter is elismer. 

Hosszú utat járt be

Hosszú utat járt be a sikerig vezető úton Puskás Peti, aki nemrég az RTL Klubon látható Nagy szám című műsorban mesélt karrierjéről, pályaválasztásáról. Az énekes úgy érzi jól döntött, amikor a zene és a színház felé lépett.  A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A szülei is művészeti vonalon mozognak

„A szüleim is művészeti vonalon mozognak, én sem szerettem volna mást csinálni. Egyáltalán nem bántam meg, hogy így döntöttem” – mondta a 95.8 Sláger FM-en az előadóművész, akinek nagyon sokat jelent szülei támogatása.

30 évesen költözött el otthonról

„Későn, közel 30 évesen költöztem el otthonról, amelynek több oka is volt. Egyrészt nem szerettem volna a kis keresetemet mindenféle rossz albérletekre költeni. Másrészt nagyon szeretek a szüleimmel lenni, nekem az a kikapcsolódás, feltöltődés, ha velük lehetek. Szerintem nem attól lesz valaki felnőtt, hogy minél hamarabb elköltözik otthonról.”

A felelősség kérdése

„A felelősség máshol kezdődik: ha a szüleivel lakik, akkor is meg kell, hogy legyen az emberben. Bízom abban, hogy aki ilyen hosszan otthon marad ugyanúgy gondoskodik magáról is, főz, takarít, leviszi a szemetet, mintha egyedül lenne. Nagyon szerencsés vagyok, hogy egy harmonikus családi élet, háttér adatott meg nekem, a mai napig is igyekszem minél többet a családommal lenni” – árulta el Puskás Peti, aki a Nagy szám című műsorban egykori mentora, Novák Péter egyik dalát is elénekelte.

A Nagy szám katartikus élmény volt a számára

„Nagyon katartikus pillanat volt, amikor elénekeltem az ’Ékszer’ című dalt. Egész kamaszkoromban arról álmodtam, hogy zenész legyek, ahogy Novák Péter is. Elképesztően jó érzés volt vele ismét találkozni, beszélgetni és tőle hallani, hogy azt az örökséget, amit ő a Pressertől kapott, tovább tudta nekem adni és úgy látja, jó kezekben van. Nagyon jól esett hallani, hogy szerinte sínen vagyok. Jó volt egy kicsit megállni és végigfuttatni, belegondolni, hogy tényleg egész jól állok” – vallotta be a Sláger Reggel műsorvezetőinek, Pordán Petrának és Somogyi Zoltánnak Puskás Peti.

Ezt énekelte:  

Eljegyezte szerelmét

Mint ahogyan arról a LikeNews.hu hírportál is beszámolt Peti nemrégiben eljegyezte szerelmét, Dallos Bogit. Mint ismert a két zenész a 2019-es X-Faktor adásai alatt szeretett egymásba, ahol mindketten a mentorszékben ültek.

Peti osztotta meg a fotókat először

Az eljegyzésen készült fotókat először Peti osztotta meg a közösségi oldalain, de később Bogi is. “Szerelmem és Szerelmemné” – írta nemrégiben az énekes a bejegyzésében, ugyanis akik követték a Nyerő Páros adásait tudhatják, hogy Petiék mindig így becézik egymást.

Titokban tervezte

Peti korábban a Blikk megkeresésére elmondta, hogy már jó ideje tervezte a lánykérést, ráadásul az egészet a legnagyobb titokban intézte, senki nem tudott róla, mire is készül. Nagyon bízott benne, hogy kedvese igent mond, de bevallotta: nagy kő esett le a szívéről, amikor valóban el is hangzott az igen.

Bogi azonnal igent mondott

“Természetesen nem volt kérdés, hogy azonnal igent mondok!” – árulta el Bogi a lapnak, aki arról is beszélt, hogy ők is és a család is nagyon boldog, azonban arra is kitért: nem sietnek el semmit, szeretnék megélni ezt a pillanatot.

Az X-Faktor alatt szerettek egymásba

A szerelemesek a 2019-es X-Faktor adásai közben szerettek egymásba, ahol mindketten mentorként dolgoztak, azonban nem volt a kezdetekkor egyértelmű, hogy összetartoznak. Petinek ugyanis öt hónapig kellett küzdenie azért, hogy Bogi komolyan vegye és adjon neki egy esélyt.

Hónapokig udvarolt

“Tetszett, hogy majdnem öt hónapig kellett udvarolnom, küzdenem kellett érte. Úgy éreztem magam, mint tiniként, amikor verseket tanultam és szavaltam a lányoknak” – árulta el a Blikknek az énekes, akinek már a barátai is azt mondták, hagyja annyiban, de ő nem adta fel a küzdelmet.

Bogi nem akarta az elérhetetlent játszani

Bogi arról is beszélt a lapnak, hogy ő nem akarta az elérhetetlent játszani, sokkal inkább arról volt szó, hogy azt az évet a karrierjének akarta szentelni. “Akkor kerültem az X-Faktorba, új dalaim jelentek meg, nem vágytam kapcsolatra, de a szerelemnek nem lehet parancsolni. Öt hónapig randiztunk, de boldog vagyok, hogy így alakult” – árulta el korábban Bogi a lapnak, azt követően, hogy kiestek a Nyerő Párosból.  A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Puskás Peti – Forrás: RTL Klub

Exit mobile version