Úszik a boldogságban Puskás Peti és Dallos Bogi! A két énekes kapcsolatának komolyságát tanúsítja, hogy hivatalosan is jegyesek lettek. Peti és Bogi még 2019-ben az X-faktor adásai alatt szerettek egymásba, ahol mindketten mentorok voltak.

Peti osztotta meg a fotókat először

Az eljegyzésen készült fotókat először Peti osztotta meg a közösségi oldalain, de később Bogi is. „Szerelmem és Szerelmemné” – írta az énekes a bejegyzésében, ugyanis akik követték a Nyerő Páros adásait tudhatják, hogy Petiék mindig így becézik egymást. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Íme, a képek a nagy pillanatról

Lehet, hogy az X-faktorba nem térnek vissza

Korábban felröppent a pletyka, hogy az X-faktor szerelmespárja lehet, hogy idén nem ül vissza a mentorszékekbe, ám egyelőre az információt senki sem erősítette meg hivatalosan.

Rácz Jenő is eljegyezte a kedvesét még a nyáron

A tavalyi Nyerő Páros játékosai közül nem csak Puskás Peti és Dallos Bogi jegyezték el egymást, ugyanis tavaly nyár végén Rácz Jenő is feltette a nagy kérdést Gyuricza Dórának. A séf és párja lettek egyébként a 2020-as év nyerő párosa.

Még nem volt esküvő

Jenő elárulta, hogy a lagzira még nem került sor, sőt arról is mesélt, hogy párja Brazíliában született és sokáig ott is élt. “Még nem volt meg az esküvő. Sok kultúrában, például Brazíliában is szokás, hogy nemcsak a nő, hanem a férfi is hordja a gyűrűt az eljegyzés alatt. Dóri ott született, sokáig ott is lakott, ráadásul a családjának majdnem a fele még a mai napig ott él. Így szerette volna tartani a kinti hagyományt. Szívesen hordom az ékszert, mindig elönti a szívemet a szeretet, amikor ránézek, ráadásul tökéletes a mérete is, a párom elsőre eltalálta” – mondta sztárséf.

Nem szeretnének nyilvános esküvőt

Jenő és Dóri az idei Nyerő Páros győzteseiként is bizonyították, hogy mennyire jó párost alkotnak, de a lagzit szeretnének maguknak megtartani és nem nagydobra verni. ” A jövő évre tervezzük, és az már szinte biztos, hogy szűk körben kötjük össze az életünket, még nem tudjuk, hogy tartunk-e utána egy nagyobb lagzit. Szeretnénk, ha mi magunk tudnánk megélni ezt a szép pillanatot, bár tudjuk, hogy a mai világban nem sokáig lehet titkolózni, pedig jó lenne a legnagyobb titokban megházasodni. Nem akarunk senki másnak megfelelni, csak magunknak, és azt sem akarjuk, hogy több millió forintot ráköltünk a lagzira, hogy a vendégeket lenyűgözzük, utána pedig panaszkodjanak, ha nem elég hideg a pezsgő, vagy bármi” – magyarázta Jenő a Blikknek korábban.

EZ IS ÉRDEKELHET!

Nem adta könnyen magát Ambrus Attila felesége – így tudta elnyerni a Viszkis a szívét

Nagy Ervin és Borbély Alexandra is esküvőt terveznek

A színészpáros négy éve alkot egy párt. 2019 novemberében Ervin eljegyezte Alexandrát, ám az esküvőre még várniuk kell.

Elhalasztották a júliusi lagzit

A Tanár sztárja és a színésznő tavaly júliusban szeretett volna egybekelni, de az esküvőt a koronavírus-járvány miatt elhalasztották. ”Úgy volt, hogy lesz, júliusban tartottuk volna, de a vírus miatt eltöröltük. Annyira féltjük Alexandra szüleit, hogy nem mertünk kockáztatni” – mondta Ervin korábban. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Puskás Peti és Dallos Bogi, RTL Klub