Site icon LikeNews

Reagált Horváth Tomi a vádakra: állítja, nem rúgták ki a TV2-től

Mint ahogyan azt a LikeNews is megírta Horváth Tamás munkájából nem kér többet a TV2. Úgy tudni a csatorna végleg szerződést bontott a zenésszel, már a Sztárban Sztár leszek! zsűrijében sem számítanak rá. A történtek kapcsán most megszólalt Horváth Tamás is.

Ez állhat a háttérben

Mint megírtuk Tamás rendkívül furcsa körülmények között távozott korábban a Dancing with the Stars műsorából, ismert ugyanis, hogy az énekes szerepelt a kimagasló nézettséget produkáló táncos műsorban, ahol nagyon magabiztosan meneteltek előre partnerével, Sipos Viktóriával, ám Tamás a hetedik élő adáson már nem vett részt. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Suta kommunikáció

Távolmaradásának okairól meglehetősen sután kommunikált, az Facebook oldalán tett közzé posztot, hogy a próbák alatt szerzett sérülése nem teszi lehetővé, hogy fellépjen és ezt követően sem tért vissza a műsorba. Talán éppen ez vezetett ahhoz, hogy a csatornánál beteljen a pohár.

Táncpróba közben esett el

Tamás táncpróba közben esett el és fejsérülést szenvedett, hogy ezt bizonyítsa még egy szelfit is lőtt a mentőből…

Táncpartnerét is sokkolta

Tamás hirtelen döntése táncpartnerét és persze az egész stábot mélyen megdöbbentette, hiszen mindenki hitte, hogy az énekes két nap alatt összeszedi magát majd a versenyre, tekintettel arra, hogy négy hónapnyi, megfeszített munkát fektettek a műsorba, írja a Bors. Ez azonban nem így lett, Tamás pedig nem jelent meg a hetedik élő shown. A Dancing With The Stars szerkesztői Tamás távolmaradása következményeként úgy döntöttek, hogy az énekest kizárják a műsorból.

Kapcsolódó:

Féltékenység állhat a háttérben?

Az énekes távolmaradását illetően ezután sok pletyka kapott szárnyra, többet között arról is szóltak a hírek, hogy felesége, aki egyben a menedzsere is, nagyon féltékeny Tomi táncpartnerére. Egyes bulvárhírek szerint többször is hallani lehetett, hogy Tomi felesége, Andrea és a táncpartner, Sipos Viki csúnyán összevesznek. Ezeket a vádakat Tamás többször is cáfolta.

A TV2 döntött

Bár egészen sosem derült ki, hogy mégis mi történt a DWTS hetedik adása előtt, ám az egészen biztos, hogy csatorna döntésének értelmében nem kérnek többet Horváth Tamás munkájából.

Ezt közölte a csatorna

Mint megírtuk az információkat – miszerint a zenészből nem kér többet a csatorna – a TV2 sajtóosztálya erősítette meg a Borsnak. “Egyértelmű volt számunkra, hogy a Sztárban Sztár leszek! következő évadában nem dolgozunk együtt Horváth Tomival. Így a hamarosan kezdődő válogatókon már megújult zsűri várja a jelentkezőket” – közölték a lap megkeresésére.

Biztosan nem lesz ott a Sztárban sztár leszek! zsűrijében

Mint ismert idén is lesz Sztárban Sztár leszek!, aminek – a lap információi szerint -előkészületein már lázasan dolgoznak a műsorkészítők, a műsort ősszel tűzi képernyőre a TV2. A hírek szerint a hamarosan kezdődő válogatókon már megújult zsűri várja a jelentkezőket, arról azonban még nem tudni, hogy melyik ítész megy, melyik marad. Illetve, egy név már most biztosnak látszik: Horváth Tamás nem lesz ott.

Most megszólalt Horváth Tamás is

Nemrégiben Instagram oldalán Horváth Tamás reagált a hírekre, melyek szerint a TV2 nem tart igényt a jövőben a munkájára: posztjában azt írja, hogy nem rúgták ki, ugyanis nem volt honnan. Elmondása szerint arról van szó, hogy nem szerződtek le a következő műsorra. Bejegyzésében arról is beszél, hogy korábban két szériát is megnyert, szerette a zsűrizést, a maszkos műsort is, de az utóbbi időben nagyon megváltozott valami. A DWTS körüli huzavonára csak annyit mondott: hazugság. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Horváth Tamás, TV2

Exit mobile version