Felfüggesztett büntetésre ítélt két Fejér megyei fiatalkorút és egy felnőtt társukat a Székesfehérvári Törvényszék, mivel a vádlottak közösen arra kényszerítettek egy kiskorút, hogy szexeljen egy felnőtt férfival. A két fiatalkorú volt, hogy bántotta is a kiskorút.
Lakásotthonban éltek
Az ügyészségi információk szerint a két fiatalkorú vádlott és a kiskorú sértett együtt laktak egy lakásotthonban, Fejér megyében – írja a Telex.
Meg is verték a kiskorút
A két fiatalkorú vádlott többször is bántalmazta a kiskorú lakótársukat, aki emiatt egy idő után már félt is tőlük. Az erőszakos fiatalok 2018 áprilisában határozták el, hogy szexuális cselekményre fogják kényszeríteni őt egy felnőtt férfival. Ezért a vádlottak pénzt kértek cserébe, a kiskorú pedig a korábbi fenyítések miatt nem mert ez ellen fellépni – írja a Kékvillogó.
Közösségi oldalakon posztoltak
A két fiatalkorú vádlott súlyosan szeméremsértő fotókat töltött fel egy közösségi oldalra, ahol jelentkezett is az egyikük ismerőse, egy felnőtt férfi is. A kujon férfival megbeszélték a szexuális bűncselekmény pontos időpontját.
KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!
Erdőbe vitte a kiskorút
A felnőtt férfi autóba ültette, majd egy erdős területre vitte el a kiskorút, ahol szexuálisan bántalmazta is, amiért kétezer forintot és néhány szál cigit adott cserébe.
Minden kiderült az otthonban
A szexuális bántalmazást követően az áldozat visszament a lakásotthonba, ahol át is adta a két fiatalkorú vádlottnak a kétezer forintot és a cigit. Azonban a kiskorú nem tudta elhallgatni a történteket, ezért a lakásotthonban szólt is, hogy szexuális bűncselekmény áldozata lett. A gyerekvédelem azonnal feljelentést tett a rendőrségen.
Mindent beismertek
Az előkészítő ülés során mindent beismertek a vádlottak, akik mindhárman felfüggesztett büntetést kaptak. A két fiatalkorúval szemben vagyonelkobzást is kiszabtak.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Videó az ámokfutásról: Kilométereken át a forgalommal szemben száguldott egy 69 éves sofőr az M6-os autópályán, azt sem tudta, hol van
- Életmentés a Római-parton: Hős táborozó gyerekek mentették meg két fuldokló kisgyerek életét, másodperceken múlt a tragédia
- Végigpróbálta a parkoló kocsik ajtóit a zuglói tolvaj, meglepően sokat tudott így lopni a 19 éves srác
- Négy napig bolyongott, 170 km-t gyalogolt a kánikulában a hőgutát kapott férfi, egy somogyi gabonatáblában találták meg kritikus állapotban
- Bűnt követett el Papp László, Debrecen fideszes polgármestere, lemondásra szólítják fel a hazugnak tartott városvezetőt
Kiemelt kép: Rendőrautó – Forrás: BudaPestkörnyéke