Site icon LikeNews

Visszatérne a színpadra Csűrös Karola

Felavatták Csűrös Karola néhai férje, Horváth Ádám emléktábláját Budapesten, újlipótvárosi otthonánál. Az eseményen a színésznő is részt vett.

Elmaradt a nagy ünnepség

A koronavírus-járvány miatt a táblaavatáskor a nagy ünneplés elmaradt, de szűk körben összegyűltek Horváth Ádám szerettei.

OLVASD EL EZT IS!

A koronavírus miatt magányosan ünnepli a születésnapját Csűrös Karola: férje sírjához sem tudott elmenni

Kulka János is részt vett

A szűk összejövetelen Kulka János is tiszteletét tette.

Félt, hogy nem tud elmenni

Karola tavaly ősszel térdtörést szenvedett, így kérdéses volt, hogy egyáltalán ő részt tud-e venni a felavatáson, ám szerencsére végül részt tudott venni.

Tetszik neki imádott férje emléktáblája

„Nagyon szép lett a tábla. Egy kicsit bánom, hogy nem a tervek szerint történtek a dolgok. Sok meghívott és érdeklődő volt, de csak tízen lehettünk. Ettől függetlenül szép esemény volt, a férjem unokáinak is tetszett” – mondta a Szomszédok Etusa a Blikknek.

Horváth Ádám szerette Kulkát

Habár Kulka János az eseményen nem kívánt nyilatkozni, de láthatóan megvolt hatódva. Csűrös Karola elmondta, hogy néhai férje a kedvenc színészének tartotta Kulkát.

” A férjem nagyon szerette Jánost, az egyik kedvenc színésze volt. Én is imádom, régen sokat vendégeskedett nálunk, a mai napig rendszeresen beszélünk telefonon. H kimondom a férjem nevét,elsírja magát, az avatáson is nagyon elérzékenyült” – mondta a színésznő.

„Gyakran hív, én is sokszor keresem. Nosztalgiázunk, az élet nagy dolgairól beszélünk. Hála istennek, már nagyon szépen beszél az agyvérzése után, szinte teljesen olyan, mint előtte volt. Vicces lenne, ha egyszer, egy darabban vagy filmben játszanánk újra, nagy visszatérés lenne mindkettőnknek” – folytatta a Blikknek Karola.

Visszatérne a színpadra

Férje halála, valamint a térdsérülése és mélyvénás trombózisa miatt egy ideig még nem tér vissza a színpadra a színművésznő, ugyanis a járás igen nehézkes még számára, de hozzátette, hogyha lenne szerep, amit eltudna játszani, akkor szívesen vállalná, mert hiányzik neki a színpad.

„Hiányzik a színpad, ha lenne szerep, amit eltudok játszani, visszatérnék. Sajnos a mozgás még nem megy, bár a gyógytorna segít, járni nem tudok, most kerekesszékben toltak le. Pedig nagyon tudtam táncolni, szerettem is. Ha a közeljövőben újra tudok játszani, az nagyon jó lenne” – nyilatkozta bizakodóan Karola.

EZ IS ÉRDEKELHET!

Egyre nagyobb az ellentét az Illés-zenekar két zenészlegendája között: Bródy János kijelentette, hogy egy ideig semmiképp sem szeretne találkozni Szörényi Leventével

Kiemelt kép: Csűrös Karola

Exit mobile version