Súlyos baleset érte Medveczky Ilonát! Miután rohammentővel szállították kórházba, egy ötórás műtéten esett át. A művésznőt gyakran érik balesetek, pár évvel ezelőtt meztelenül esett el a kertjében.

Medveczky másfél hónappal ezelőtt esett le házimunka közben egy kisszékről, aminek következtében több helyen is eltört a keze. Annyi lélekjelenléte még volt, hogy értesítse a mentőket, akik azonnal kórházba szállították. Ott azonnal kiderült, operálni kell a karját.

„Pokoli fájdalmaim voltak. Három helyen szenvedtem nyílt kéztörést. Én már a baleset pillanatában tudtam, hogy ennek műtét lesz a vége” – mondta el a Hot! magazinnak a táncosnő, aki ezután öt órán át volt a műtőben.

Lemezekkel illesztették össze több helyen a kezét. A műtét során két 15 centis fémet ültettek be, csuklóját pedig csavarokkal rögzítették. Pár nap pihenés után már mozgatta a kezét, de a fájdalom még megmaradt.

Medveczky Ilonát gyakran érik balesetek. Tavaly, karácsony előtt, lakásdíszítés közben a konyhabútor omlott össze alatta. Akkor a térdét és a könyökét ütötte meg. Több napig hántikálva tudott csak járni.

Pár évvel ezelőtt egy vihar elől szerette volna megmenti virágait. Miközben rohant ki a kertbe, megcsúszott a lépcsőn és elesett. Akkor a fejét is össze kellett varrni.  A művésznő később elmesélte, hogy nem akart elázni a viharban, ezért meztelenül rohant ki a kertbe. Ilyen állapotban törte össze magát.

Kiemelt kép: Youtube