Megelégelték a hatóságok, hogy nem tartja be a bűnügyi felügyelet szabályait az a V. János, akit azzal vádolnak, hogy halálra vert egy fiatal borászt a cimborájával, S. Norberttel.

A két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, 2008 szeptemberében munkájuk miatt Ábrahámhegyen elszállásolt férfi egy születésnapi buli után úgy döntött, hogy tovább folytatja a szórakozást, s ezért tavaly szeptember 8-án, éjfél után kocsival Badacsonyba mentek. A gépkocsit az egyik ittas férfi vezette.

A férfiak a település központjába mentek, ahol szabálytalanul hajtottak be az egyik parkolóba. A fiatal borász éppen a parkolóban gyalogolt a három ismerősével, s míg társai kitértek a gépkocsi elől, a fiatal férfi megállt az autóval szemben, amely így nem tudott továbbmenni. A férfiak ekkor kiszálltak a járműből, és a borászt, aki maga is ittas volt, többször ököllel arcon ütötték. A fiatalember nem védekezett, csupán azt kérdezte támadóitól, hogy „Üthettek, de mire jó ez, mit tettem?”. A támadói ezt követően abbahagyták a bántalmazást, sőt egyikük még itallal is kínálta volna a fiatalembert, aki azonban ismerősei után indult. A másik elkövető ekkor kötekedve rákiabált, amely szóváltáshoz és a borász újabb bántalmazásához vezetett.

A borász társaságában lévő nő próbálta megnyugtatni a támadókat, hogy megakadályozza a további verekedést, a borásznak pedig szólt, hogy üljön be az autójukba, aki azonban csak eltávolodott, és az út túlsó oldalára ment. Az egyik elkövető felfigyelt rá, s ahelyett, hogy társával távoztak volna, mindketten a borászra támadtak, majd addig ütötték és rugdosták, amíg mozgott.

A szakértői vélemények megállapították, hogy a fiatalember halálának bekövetkezéséhez a természetes eredetű megbetegedései mellett a bántalmazással összefüggésben kialakult stresszhelyzet is hozzájárult.

A Veszprémi Törvényszék a vádemelést követően a kényszerintézkedés fenntartásáról döntött, azonban az egyik elkövető tavaly év végén, majd idén márciusban és áprilisban is többször megszegte a magatartási szabályokat. Előfordult, hogy csak többszöri rendőri figyelmeztetést követően volt hajlandó visszatérni a számára kijelölt tartózkodási helyre –írja a 24.hu

Ráadásul, a tartózkodási helyként kijelölt ingatlan tulajdonosa is visszavonta hozzájárulását, hogy a férfi a házában lakjon, az újabb lehetséges tartózkodási helyen pedig a nyomkövető eszköz működtetése nem volt biztosított. A bíróság egyetértett az ügyészség indítványával és szökés, elrejtőzés, valamint bűnismétlés veszélye, illetve a folyamatos jogkövető magatartás hiánya miatt elrendelte a férfi letartóztatását.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: police.hu