Válassza az Oldal lehetőséget

Kategória: Newswire

Cikkek ebben a rovatban

Halálos gázolás Kecelen: mindenki a helyi kisbolt dolgozóját gyászolja, a sofőr sokkot kapott a balest után

A halálos biciklibaleset történt december 23-án, az esti órákban. K. József éppen hazafelé kerékpározott az 5301-es úton Kiskőrös és Kalocsa között, amikor egy mögötte haladó autó hátulról elgázolta Kecel területén. Az autót vezető, riadt nő azonnal a fékbe taposott, de a balesetet nem tudta elkerülni. Egy másik autó is becsapódott  József hatalmasat esett. Először a kocsi motorháztetejére csapódott, majd egyenesen az út közepére, az aszfaltra zuhant. A fékező nő mögött érkező jármű is balesetezett. Az hátulról közlekedő autó sem tudta elkerülni az ütközést, és belecsapódott a kerékpárost elgázoló sofőrbe. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. Nem tudták […]

Betöltés

Cikkek ebben a rovatban

Az Orbán-kormány újabb adóemelésétől kiborult a fideszes polgármester közönsége, kiosztották Cser-Palkovics Andrást, lángolnak az indulatok

Ahogy azt az elsők között megírtuk itt a Budapest és Környéke hírportálon, a Magyar Közlönyben megjelent, hogy az egyes településeknek mennyi pénzt kell 2026-ban befizetniük a központi költségvetésbe. Több települést a tavalyinál jóval nagyobb mértékben, milliárdos nagyságrendben érint az elvonás. Ezek azok a pénzek, amelyekből az utak, járdák, a közvilágítás, az iskolák, óvodák, egészségügyi intézmények fejlődnének. Nem fognak, mert be kell fizetni az Orbán-kormány gépezetébe és csak azok a települések kaphatnak majd belőle, amelyeknek a Fidesz-KDNP kormány esetleg majd ad. Eltűnik a pénz az Orbán-rendszer bugyraiban Magyarországon 870 településnek kell sok százmillió vagy éppen milliárd forintot befizetnie a központi költségvetésbe […]

Marian Cozma kivégzése  – vérfürdő a veszprémi bárban

Veszprém városa 2009 februárjában nem a bűnügyi krónikák, hanem a sportpályák hőseiről volt híres. Az MKB Veszprém KC kézilabdacsapatának román beállója, Marian Cozma, a „Madár” becenévre hallgatva, a szurkolók kedvence volt. Fiatal, tehetséges, és a csúcson volt. 2009. február 8-án hajnalban azonban a sportcsarnok fényei helyett a Virág Benedek utcai Patrióta lokál félhomálya lett a […]

Betöltés

Cikkek ebben a rovatban

Tragédia Nyírcsaholyon: halálra gázoltak egy kétgyermekes apát karácsonykor

Elsodort egy gyalogost, azután árokba csapódott egy személykocsi a 4918-as úton, Nyírcsaholy határában. Az autóban ketten ültek, ki tudtak szállni a járműből. A helyszínre mentő is érkezett. A mátészalkai hivatásos tűzoltók áramtalanították az autót. Az utat átmenetileg teljes szélességében lezárták – írta a katasztrófavédelem. Száguldozott a sofőr  140 kilométer/órás sebességgel gázolt el egy ámokfutó egy kétgyerekes családapát. Az áldozat éppen vízért ment egy közkúthoz, amikor a száguldozó autója lesodródott az útról és elütötte.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. Szörnyethalt a férfi  Az árokban állt meg az az autó, Az […]

Egy fiatalokból álló társaság felmászott a Nyugati pályaudvar tetejére szelfizni, a MÁV feljelentést tett a rendőrségen

A MÁV feljelentést tett a rendőrségen amiatt, hogy karácsony előtt többen felmásztak a Nyugati pályaudvar tetejére, és onnan szelfiztek. Az esetről videó is készült. Emberek a Nyugati tetején  Négy, fekete körvonalú alak látható a budapesti Nyugati pályaudvar épületének tetején azon a videón, amelyet a 24.hu egyik olvasója készített. Egy másik felvételen szelfipózban tartanak egy telefon méretű tárgyat és ennek megfelelően is fordulnak az eszköz felé. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. Integettek a járókelőknek  A felvételeken a Váci út eleji parkoló felől, oldalról látható az épület, amelynek […]

Az Orbán-kormány hatalmas összeget vesz el a budapesti kerületektől, itt a lista, hogy nektek mennyit kell befizetnetek

Ahogy azt az elsők között megírtuk itt a BudapestKörnyéke.hu hírportálon, 2026-ban az eddigieknél is jóval több pénzt vesz el a Fidesz-KDNP-kormány a magyarországi településektől. Az agglomerációs befizetők listáját tegnap jelentettük meg, ezért most a fővárosi kerületeket mutatjuk be. Budapest városrészei óriási összegeket fizetnek be az állam kasszába. Karácsony Gergely szerint politikai sarcról van szó, amellyel […]

A Fenyő-gyilkosság: Gépfegyver sortűz Budapesten, 20 golyót eresztettek a médiamogulba

A budapesti flaszter még szürke volt és barátságtalan 1998. február 11-én kora este. A 2. kerületi Margit körút és a Margit utca sarka egyike volt a város legforgalmasabb pontjainak, de aznap a csikorgó kerekek zaját valami sokkal vészjóslóbb törte meg: egy gépfegyver sorozattüze. Fenyő János, a médiamogul, az autórádiója mögött ült a piros lámpánál, nem […]

Durva részletek derültek ki a penészleki molesztálásról: fadarabbal verte az anya a lányát, hogy ne mondja el, mit művel vele a nevelőapja

Vádat emeltek azzal a férfival szemben, aki éveken keresztül bántalmazta 12 év alatti gyermekeit egy nyírségi kistelepülésen. Az ügyészség 18 év fegyházbüntetést indítványozott. A férfi egyik rokona megdöbbentő részleteket árult el a Penészleken történt borzalmakról: alultápláltság, drogok és az anya, aki a bántalmazó pártját fogta. Veréssel kényszerítette  A férfi és felesége 2020 óta neveltek közösen nyolc kiskorú gyermeket – hatot a férfi sajátjaként, kettőt a felesége korábbi kapcsolatából. A vádirat szerint, a férfi 2018-tól veréssel fenyegetve kényszerítette az akkor 9 éves nevelt lányát  arra, hogy házaséletet éljen vele. Később egy másik nevelt lányával és saját, akkor 8 éves vér szerinti […]

Itt az Orbán-kormány karácsonyi ajándéka: milliárdokat vesznek el Budapest környékétől, itt a lista, mennyire nyúlják le a te településed

Nyilvánosságra hozták a 2026-os szolidaritási hozzájárulást, vagyis azokat az összegeket, amelyeket az egyes települések önkormányzatainak kell befizetniük az államkasszába. Ebből épülnének óvodák, iskolák, járdák és utak, de az adott településen ebből nem lesz semmi, mert az Orbán-kormány ezt elveszi. Azt állítják ezt azért kell fizetniük a tehetősebb településeknek, hogy a szegényebbeknek is jusson valami. Nagy kérdés, hogy mire fizetnek a magyar emberek adót, ha a helyi pénzeket ilyen brutálisan lenyúlja az Orbán-kormány. Budaörs már az alkotmánybíróságnál támadja a rendeletet. Itt a lista, megnézheted a te településed zsebéből mennyit vesz ki a fideszes kormány. Mekkora az az összeg, amit nem nem […]

Karácsony este zuhant a budai rakpart köveire egy ember, kötelekkel mentették a tűzoltók

A rakpart köveire zuhant egy ember Budapesten, az Angelo Rotta rakparton. A Csalogány utca környékén történt balesethez a fővárosi hivatásos tűzoltók több egysége vonult, a rajok a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával végezték a mentést.  Hordágyon hozták fel a rakpartra  A szerencsétlenül járt emberhez a mentőszolgálat munkatársai létrán jutottak le, később a bajbajutottat a tűzoltók kötelek és hordágy segítségével juttatták fel a rakpartra. baleset okáról, valamint a sérült állapotáról, neméről és életkoráról a hatóságok egyelőre nem közöltek részleteket. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. Tragédia a Lánchídnál […]

Karácsonyi tragédia: egy tálca süteménnyel a kezében összeesett és meghalt egy férfi Szentlőrincen

Tragédia történt karácsony első napján, csütörtökön Szentlőrincen, az Attila utcában. Az utcán sétált egy középkorú férfi, amikor váratlanul összeesett. Egy közelben élő egészségügyi dolgozó is a helyszínre sietett, a mentős díszpécser segítségével próbálták újraéleszteni a férfit, sajnos sikertelenül. Meghalt a férfi  A helyszínre pár perc alatt kiérkeztek a mentőszolgálat munkatársai, valamint a rendőrség is. A szemtanúk szerint a férfi minden előzetes jel nélkül esett össze, egy tálca süteménnyel a kezében igyekezett, vélhetően a családjához, vagy ismerőseihez. A tragédia az egész környéket megrázta – írja a bama.hu. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen […]

Súlyos autóbalesetet szenvedett a magyar teniszválogatott szövetségi kapitánya szenteste Szadán

Bardóczky Kornél szerda este szenvedett súlyos autóbalesetet Szadán. Szabályosan közlekedett az autójával a saját sávjában, amikor egy másik jármű szemből, kivédhetetlenül, frontálisan az övének ütközött. A kiérkező mentők és tűzoltók szerint csodával határos, hogy a saját lábán tudott kiszállni a gépjárművéből, de így is nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett és még napokig kórházban kell maradnia. Frontálisan ütközött  Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a magyar férfitenisz-válogatott szövetségi kapitánya. A sportági szövetség beszámolója a szakember szerda este Szadán szabályosan közlekedett az autójával a saját sávjában, amikor egy másik jármű szemből, kivédhetetlenül, frontálisan az övének ütközött.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva […]

Drámai mentőbaleset Tatabányán, az ütközéstől felborult a kékvillogót használó jármű

Szenteste napján, december 24-én történt a baleset Tatabányán a Szent Borbála és a Szende Lajos utca kereszteződésében. A mentőautó az ütközéstől az oldalára borult. Tűzoltókat és mentőket riasztottak a helyszínre. A mentős nem adott elsőbbséget a szabályosan haladó autónak. A KRESZ szerint a szirénázó mentőnek akkor is elsőbbsége van, ha piroson megy át – vagy nem teljesen így van? A cikkünkből ez is kiderül. Tilos jelzésen ment át a mentő December 24-én délelőtt 11-kor Tatabányán a Szent Borbála úton hajtott egy mentő, szirénázott és kékvillogót használt. A sofőrön kívül egy kollégája volt még az autóban. A szirénázó jármű a kereszteződésnél […]

Dráma a rácalmási temetőben: szenteste napján végezni akar magával egy férfi, a TEK is a helyszínre ment

Véget akart vetni saját életének egy ember a rácalmási temetőben szenteste napján. A segítség szerencsére időben érkezett, a TEK is a helyszínre vonult. A napokban a Kőröshegyi völgyhídnál is végezni akart magával egy nő. Hozzá férje hívott segítséget.  Rendőrök érkeztek  Jelentős rendőri jelenlét volt tapasztalható Rácalmáson, szentesete délutánján. A településre sorra érkeztek a rendőrautók, nagy volt a rémület a temető környékén élők körében.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. Fegyver is volt nála  A rendőrség közleményében azt írta, hogy december 24-én bejelentés érkezett hozzájuk, hogy egy 54 éves férfi […]

Halászlé, bejgli és rántott ponty: Így eszünk karácsonykor Magyarországon, de van egy ünnepi étel, amely Budapestről hódította meg a világot

A magyar karácsony nem csak a szeretetről, hanem az elképesztő ízekről és az asztal körül töltött órákról is szól. Családi recept szerint készülő halászlé vagy a nagymama titkos bejglije: nálunk minden falatnak története és népi hagyománya van. Egy jól ismert karácsonyi sütemény azonban Budapestről hódította meg az országot. Nézzük mit eszünk idén, 2025 karácsonyán. Halászlé – a szenteste […]

10+1 népszerű jégpálya Budapesten és környékén: árak, kölcsönzési lehetőségek és oktatás

Budapesten és környékén a 2025-ös téli szezonban is számos kerület és településrész alakult át jeges birodalommá. Íme 10+1 kiváló helyszín árakkal, korcsolyabérlési lehetőséggel, ahol érdemes jégre lépni:  1. Városháza Park Jégpálya és Jégfolyosó A belváros szívében, a Deák Ferenc tér szomszédságában 2025-ben is megnyílt az egyik leghangulatosabb pálya, amely egy látványos, fákon keresztül kanyargó jégfolyosóval […]

VV Fanni utolsó napja: Felfedjük Magyarország legrejtélyesebb gyilkosságának különös eseményfonalát

Novozánszki Fanni, ismertebb nevén VV Fanni 2017 novemberében tűnt el. A bírósági ítélet szerint B. László megölte és a Dunába dobta a holttestet. Valódi krimi sorozatunk mostani részében a bírósági és rendőrségi jegyzőkönyvek segítségével felelevenítjük, mi történhetett azon a napon, Fanni utolsó napján. Hosszúra nyúlt pillanat Hirtelen megijedtek a madarak, és hangosan csaptak fel a […]

Öngyilkossági szándékkal indult el a Kőröshegyi völgyhídra egy asszony, a férje értesítette a rendőröket

Drámai események zajlottak a napokban a Kőröshegyi völgyhídnál. Egy nő öngyilkossági szándékkal indult el otthonról, a rendőrök utolsó pillanatban találtak rá. Nemrég hasonló eset történt egy 17 éves fiúval, aki búcsúlevelet küldött családjának, majd busszal elindult otthonról. A fiatal életét egy vadász mentette meg.  Végezni akart magával  Egy balatonfüredi férfi tett bejelentést a rendőrség ügyeletére december 21-én délután, miszerint felesége, feltehetően öngyilkossági szándékkal, autóba ült, és lakóhelyükről a Kőröshegyi völgyhíd felé indult, írja a police.hu. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. Kórházba vitték  A somogyi autópálya-rendőrök és a balatonföldvári körzeti […]

Eltűnt egy idős nő a győri kórházból, a rendőrség a lakosság segítségét kéri – fotó a cikkben

2025. december 22-én a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházból eltávozott egy idős hölcs, azóta életjelt nem ad magáról. A felkutatására tett intézkedések eddig nem vezettek eredményre. A rendőrség a lakosság segítségét kérik. Személyleírása  Hofbauer Andrásné vékony testalkatú, szeme barna, haja rövid, ősz, fehér bőrű. Ruházata: vörös színű kötött pulóver, farmernadrág, lazacszínű télikabát. A bal karján gipsz van. Itt lehet jelentkezni A Győri Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható nő tartózkodási helyéről információval rendelkezik, hívja a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon. Valamint névtelenség megőrzése mellett bejelentést tehetnek továbbá az ingyenesen hívható 06-80-555-111 telefontanú, illetve a […]

Orvvadászok támadtak vadászokra Nyírlugos környékén, egyikük súlyosan megsérült

Szombaton hajnalban orvvadászaton értek egy nyírlugosi férfit, aki egyébként a vadásztársaság tagjai is – és társát. Egyikük rátámadt a hivatásos személyekre, puskatussal az egyiküket többször fejbe vágta, majd egy lövést is leadott az irányába, ezután hazament. Oda már a nagy erőkkel kivonuló Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai mentek érte, elfogták és előállították. A vármegyei rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított és vizsgálja az eset körülményeit. Orrvadászokat értek tetten  A megalapozott gyanú szerint a középkorú férfit és társát  december 19-én az éjszakai órákban Nyírlugos külterületén lévő erdőrészen orvvadászaton tetten érték. A gyanúsított és társa futva menekülni kezdtek, közben a gyanúsított megfordult és a nála lévő golyós, hangtompítóval […]

Itt a lista a boltok karácsonyi nyitvatartásáról, mutatjuk, hol és meddig lehet vásárolni

A karácsonyi és újévi ünnepek alatt jelentősen módosul a hazai üzletláncok, bevásárlóközpontok és közszolgáltatók nyitvatartása. Míg december 24-én több helyen délig még elintézhető a bevásárlás, egyes láncok idén is a teljes zárva tartás mellett döntöttek. Lidl A Lidl tájékoztatása szerint a vállalat idén is folytatja 2023-ban elindított kezdeményezését, aminek értelmében december 24-én áruházai országszerte zárva lesznek. A döntés célja, hogy a munkavállalók a nyugodt készülődésre és a szeretteik körében töltött időre koncentrálhassanak. Áruházaik december 24-től 26-ig nem nyitnak ki, ugyanakkor a vásárlókat december 23-án országszerte mindenhol 22 óráig várják majd.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred […]

Egy rendőrt és egy tűzoltót gázoltak halálra az M1-esen, miután egymással ütköztek és kiszálltak az autóból

A családja előtt gázolt halálra egy háromgyerekes rendőrt és egy román tűzoltót egy szintén román sofőr reggel az M1-es autópálya bőnyi csomópontjánál.  Baleset az M1-esen  Amint arról beszámoltunk, kettős tragédia történt az M1-es autópályán Bőnynél. Hétfőn délelőtt egy középkorú, háromgyerekes családapa egy Opellel haladt a belső sávban, amikor egy román sofőr nekiütközött az autójának. Mindkét jármű a szalagkorlátnak csapódott, majd a sofőrök félreálltak a leállósávba, hogy felvegyék a láthatósági mellényt, illetve elvégezzék a szükséges papírmunkát – közölte a Tények. Egy rendőrt és egy tűzoltót ütött el  A rendőr, aki családjával utazott,  Budapest felé tartott, amikor hátulról beléjük ment egy román tűzoltó […]

Féltékenységből késelhette meg a 15 éves lányt vele egykorú ismerőse szombat éjszaka a Nagymező utcánál

Óriási szerencséje volt annak a 15 éves lánynak, aki konfliktusba keveredett három másik társával szombat hajnalban. H. Dzsenifert ezután mellkason szúrták. A fiatal lányt rohammentővel szállították kórházba, életét sikerült megmenteni.   A telefonját is ellopták  Dzsenifert egy vele egykorú, 15 éves lány szúrta meg szombaton hajnalban Budapesten, a 6. kerületben. A két lány között féltékenységből tört ki a veszekedés, amelynek csaknem tragédia lett a vége. A Fővárosi Főügyészség szerint, amikor a dulakodás közben a sértett a földre került, egy 17 éves lány kifosztotta, kivette a táskájából a mobiltelefonját. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon […]

Betöltés