Válassza az Oldal lehetőséget

Kategória: Newswire

Cikkek ebben a rovatban

„Egy mosoly, egy tekintet, egy fiatal élet emléke marad velünk” – búcsúzik az iskolája a holtan talált 19 éves fiútól, akinek táskáját napokkal ezelőtt a Duna-parton találták meg

Véget ért a napok óta tartó kétségbeesett keresés. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a fiatal férfi június 9-én indult el otthonából, hogy egy ismerősével találkozzon, de a megbeszélt helyre már soha nem érkezett meg. Miután nem adott életjelt magáról, a családja azonnal a rendőrséghez fordult. A nagyszabású kutatás szombaton a legrosszabb forgatókönyvvel zárult. Téves helyszínen indult a keresés A hatóságok és az önkéntes mentőegységek elszántan, szárazföldön és vízen egyaránt kutattak az eltűnt fiatal után. A mentőakcióban keresőkutyák, hőkamerás drónok és speciális mentőcsapatok is részt vettek. A keresést azonban egy korai téves információ kezdetben jelentősen megnehezítette: a mentőegységek először nem a megfelelő […]

Betöltés

Cikkek ebben a rovatban

Az amerikai kormány nyilvánosságra hozta a titkosított UFO-aktákat, egy hivatalos irat szerint Budapest felett is azonosítatlan repülő tárgyak cikáztak

Világszerte óriási izgalmat váltott ki az amerikai védelmi minisztérium legújabb lépése, amellyel újabb adag eddig szupertitkos ufóaktát hoztak nyilvánosságra az archívumukból. A Pentagon által most közzétett hivatalos dokumentumok között felbukkant egy döbbenetes, 1956-os CIA-jelentés is, amely szerint az ötvenes években rejtélyes, azonosítatlan repülő tárgyak száguldoztak a megszállt Budapest és Moszkva között. Titkos akták A Pentagon a napokban tette elérhetővé az azonosítatlan repülő tárgyak észleléseiről és bizonyítékairól szóló hivatalos anyagok harmadik nagyszabású adagját. Ez a mostani csomag pontosan 72 darab, korábban szigorúan titkosított dokumentumot tartalmaz különböző évekből és évtizedekből, egyenesen az FBI, a CIA és a Pentagon legtotkosabb archívumaiból. A BudapestKörnyéke.hu […]

Egy hét alatt négy gyerek került a Heim Pálba gombelem lenyelése miatt – az egyik beteget műtüdővel tartják életben

Jelenleg négy gyermek fekszik a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben nyelőcsőbe szorult gombelem okozta sérülések miatt. A gyermekek közül háromnál lehetséges volt az endoszkópos eltávolítás, közülük az egyik gyermek olyan súlyos károsodással érkezett, hogy intenzív osztályos kezelésre és műtüdő támogatásra szorul. Az intézmény főigazgatója szerint drámaian megnőtt az ilyen esetek száma: csak az elmúlt héten négy gyerekből kellett elemet eltávolítani, idén pedig már kétszer annyi riasztásuk volt, mint tavaly egész évben. A gombelem veszélyei  A gombelem a legveszélyesebb idegen test, ami egy gyerek torkán akadhat, mert a nyállal érintkezve szinte azonnal kémiai reakcióba lép. A folyamat villámgyors és pusztító. A Heim […]

Betöltés

Cikkek ebben a rovatban

Lezárja a rendőrség a temetőket Dunapatajon, négy ember holttestét exhumálják a nyomozók – Ez lehet a döbbenetes ügy hátterében

Valóságos krimi zajlik a Bács-Kiskun megyei Dunapatajon, ahol a rendőrség ritka lépésre szánta el magát a gyanús halálesetek miatt. A hatóságok a jövő héten hermetikusan lezárják Dunapataj temetőit, hogy exhumálják négy helyi lakos földi maradványait. A háttérben hátborzongató bűncselekmények, sorozatgyilkosság lehet. Döbbenet Dunapatajon Elképesztő hírek rázták meg a napokban a csendes Dunapataj közösségét, miután a 444 hírportál nyilvánosságra hozta a döbbenetes hatósági intézkedések tényét. A településen a jövő hét elején olyan események következnek, amelyekre a falu történetében még soha nem volt példa. A rendőrség ugyanis kezdeményezte több, korábban természetesnek hitt haláleset körülményeinek teljes körű, utólagos felülvizsgálatát, ez pedig holttestek kiásásával […]

Elég volt a Balaton betonozásából! – békés demonstrációt hirdettek szombatra Fonyódon

Újabb civil összefogással mentenék meg a Balaton partján a beépítésektől. Szombat délután Fonyódon tiltakoznak azok a civilek, akik szerint a Balaton nem magánbirtok, és akik megelégelték a tópart gátlástalan beépítését. A szombati demonstrációt egy fonyódi lakókomplexum építése miatt tartják. A konkrét üggyel a tiltakozás után részletesen beszámolunk.  Civil demonstráció  A helyiek és a Balaton-szerető civil kezdeményezésre nagyszabású, békés demonstrációt szerveznek Fonyódon. A szervezők szerint elfogadhatatlan, hogy a lakosság és a civil szervezetek teljes kizárásával, a fejük felett döntenek a tó jövőjéről, miközben a megállíthatatlan építkezések végleg elpusztítják a természetes környezetet.   A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. A Facebookon […]

Balesetsorozat az M1-es autópályán: mindkét sofőr elaludhatott, a moldáv kisbuszt vezető férfi életéért küzdenek, 8-an meghaltak

Elaludhatott vezetés közben annak a moldáv kisbusznak és török kamionnak is a vezetője, amelyek egymás után tragikus kimenetelű baleseteket szenvedtek péntek hajnalban az M1-es autópályán, Győr közelében. A kisbuszt vezető férfi kirepült a járműből, ennek ellenére – egyik utasával együtt – életben maradt. A sofőr életéért a győri kórházban küzdenek. Közben az M3-as autópályán is halálos baleset történt.  Munkagépbe hajtott a kamion  Egy gyümölcsöt szállító kamion ütközött össze a munkagépekkel pénteken korán reggel a tragikus kimenetelű balesetben. A tűzeset miatt feltorlódott sorban egy kilenc személyes kisbusz egy kamionba hajtott hátulról a sztráda 113-as kilométerénél. A buszban kilencen utaztak, őket a győri és […]

Szentendrén nem viszik el a szemetet: Fülöp Zsolt polgármester nyílt levelet küldött a cég tulajdonosának, a MOL elnökének, Hernádi Zsoltnak “Ez nem mehet így tovább”

Hetek óta az utcákon áll a szemét Szentendrén, miután a hulladékkoncessziót kezelő MOHU képtelen megfelelően ellátni alapvető feladatait a Dunakanyar legnépszerűbb városában. Fülöp Zsolt polgármester megelégelte a tarthatatlan közegészségügyi állapotokat, és nyílt levélben közvetlenül a tulajdonos MOL elnök-vezérigazgatójához, Hernádi Zsolthoz fordult azonnali intézkedést követelve. Hetekig az utcán Valóságos krízishelyzet alakult ki Szentendrén a lakossági hulladék elszállítása körül, a helyi lakosok felháborodása pedig napról napra növekszik. A városban az év eleje óta a MOHU Budapest Zrt. látja el a szemétszállítási feladatokat, ám a szolgáltatás az elmúlt hónapokban teljesen kiszámíthatatlanná vált. Szentendre egyes részein, különösen a szűkebb utcákban és a hegyvidéki övezetekben […]

Tragédia a kocsmában: rosszul lett a vendég, a pultosnő nem segített, mentőt sem akart hívni, most börtönbe kerülhet a kegyetlen pultosnő

Döbbenetes és tragikus események rázták meg a közelmúltban a Cegléd környéki kistelepülést, ahol egy eszméletlen állapotban lévő férfi életét veszítette egy helyi vendéglátóhelyen. A Ceglédi Járási Ügyészség most vádat emelt azzal a pultosnővel szemben, aki szemmel láthatóan észlelte a törzsvendég súlyos egészségügyi állapotát, mégsem hívott hozzá időben mentőt. Ismert törzsvendég A Ceglédi Járási Ügyészség vádirata szerint a Cegléd környéki kistelepülésen élő nő pultosként dolgozott a helyi kocsmában, ahol a tragikus sorsú férfi rendszeres vendégnek számított. A múltban már többször is előfordult, hogy a férfi a túlzott alkoholfogyasztás miatt mélyen elaludt a vendéglátóhely asztalainál. Ilyen esetekben a vádlott nő még emberségesen […]

Tragédia Várpalotán: Nem csillapodik a horrorhinta áldozatának fájdalma – „Sokszor olyan, mint egy kisgyerek”

Kilenc éve történt a hazai vidámparki rendezvények egyik legmegrázóbb balesete, de a család számára a rémálom azóta sem ért véget. A várpalotai kalapácshintából kizuhant Krisztofer ma is a túlélésért küzd: látása rohamosan romlik, munkát nem talál, édesanyja szerint pedig sokszor olyan felügyeletre szorul, mint egy kisgyermek. A pillanat, ami mindent megváltoztatott 2017. szeptember 2-án a várpalotai rendezvényen az akkor 18 éves Krisztofer családjával ült fel a kalapácshintára. A szórakozásnak induló nap pillanatok alatt változott kész horrorrá, amikor a hinta biztonsági karja menet közben meghibásodott. A fiatal fiú tehetetlenül zuhant ki a szerkezetből, és fejjel az útpadkának csapódott. Bár az orvosok […]

Fekete péntek az autópályákon: nyolc halott az M1-esen, egy kamionos az M3-ason halt meg – fotók a balesetekről

Amint arról beszámoltunk, borzalmas balesetsorozat rázta meg az országot péntek hajnalban az M1-es autópályán, Töltéstava térségében. Két egymást követő ütközésben összesen nyolc ember veszítette életét, a Hegyeshalom felé vezető oldalt teljesen lezárták.A katasztrófavédelem és a rendőrség tájékoztatása szerint a tragédiák alig negyven perc különbséggel, egymástól mindössze két kilométerre történtek. Péntek délelőtt az M3-ason hídpillérnek csapódott egy kamion, a jármű vezetője meghalt.  Lángoló kamion és azonnali halál A drámasorozat hajnali 4 óra 30 perc körül kezdődött az autópálya 115-ös kilométerszelvényénél, Győr közelében. Egy Hegyeshalom felé tartó kamion eddig tisztázatlan okokból több, az út szélén álló munkagépnek hajtott neki. A becsapódás ereje […]

Milliárdokat költ a kormány a kórházi klíma- és hűtőberendezésekre, ezekben az intézményekben azonnal hozzányúlnak a berendezésekhez

Azonnali, teljes körű felülvizsgálatot rendelt el a TISZA-kormány a kórházak hűtési és légtechnikai rendszereiről. A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság friss adatai szerint a helyzet több mint aggasztó: a vizsgált helyiségek alig felében működik megfelelően a hűtés, miközben politikai adok-kapok indult a felelősségről. A kormány 3,6 milliárd forintot csoportosított át a sürgős javításokra.A kormány már az első, májusi ülésén határozott arról, hogy a nyári hőhullámok előtt tiszta vizet önt a pohárba a kórházi állapotokat illetően. Lesújtó eredmény „Nem Facebook-posztot kértünk. Nem politikai magyarázkodást. Nem sikerpropagandát. Hanem pontos, országos, műszaki felmérést: hol van megfelelő hűtés, hol elégtelen a kapacitás, hol van javítás […]

Eltűnt egy 19 éves fiú, táskáját a dunaföldvári hídnál találták meg: családja kétségbeesve kéri a lakosság segítségét

Életük legszörnyűbb rémálmát élik át egy 19 éves fiatalember, Fülöp István hozzátartozói. A fiúnak a hajnali órákban veszett nyoma a dunaföldvári Beszédes József hídnál. Bár a személyes tárgyai és az iratai előkerültek, Istvánt jelenleg is nagy erőkkel keresi a rendőrség és a civil mentőcsapatok. Kétségbeesetten könyörög a testvér A fiú testvére, Fülöp Dóra a közösségi médiában tett közzé egy szívbemarkoló, kétségbeesett felhívást. Bejegyzésében azt írja, hogy megszakad a szíve, amiért imádott testvérének nyoma veszett. A drámai posztból kiderül, hogy a hajnali órákban a dunaföldvári hídnál megtalálták István táskáját, benne az összes személyes iratával, de maga a fiú sehol sem volt. […]

Lebuktak a feketéző sztárok: gyermekeik számlájára utaltatták a TikTok milliókat, elkapta őket a NAV

Trükközni próbált a NAV-val két népszerű magyar tartalomgyártó, de csúnyán lebuktak. A YouTube-ból és TikTokból származó, tízmilliós bevételeiket megpróbálták eltitkolni, sőt a pénzt a gyerekeik bankszámlájára utaltatták. Most hatalmas bírságot varrhat a nyakukba az adóhivatal. Családi körben landolt a netes vagyon Nemrégiben két, a közösségi médiában jelentős követőtáborral rendelkező influenszer került a Nemzeti Adó- és Vámhivatal célkeresztjébe. A revizorok kiderítették, hogy a tartalomgyártók online tevékenységükből származó jövedelmeiket eltitkolták, adószám nélkül üzleteltek, és egyetlen forint adót sem vallottak be a videóik után.  A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, […]

Újabb tragédia a síneken: életveszélyes áramütést érte a vonat tetejére felmászó 11 éves kisfiút

Életveszélyes gyerekjáték végződött drámával csütörtök délután a várpalotai vasútállomáson. Egy 11 éves kisfiú a barátjával játszott a tiltott területen, amikor felmászott egy szerelvényre, és a magasfeszültségű felsővezeték áramütést mért rá. A gyereket mentőhelikopter szállította kórházba. Elég volt a közelség A rendőrség tájékoztatása szerint a kisfiú egy barátja társaságában tartózkodott a vasútállomás területén. A gyerekek eddig tisztázatlan okból felmásztak az egyik ott álló vagon tetejére. A kisfiú a szerelvény tetején olyan közel került a felette húzódó, 25 000 voltos feszültségű felsővezetékhez, hogy az áram átütött rajta. Ez is érdekelhet: Elveszítette bal karját és másfél hónapig küzdöttek annak a fiatalnak az életéért, […]

Fekete péntek az M1-esen: 40 perc különbséggel 8 embert halt meg két tragikus ütközésben

Borzalmas balesetsorozat rázta meg az országot péntek hajnalban az M1-es autópályán, Töltéstava térségében. Két egymást követő ütközésben összesen nyolc ember veszítette életét, a Hegyeshalom felé vezető oldalt teljesen lezárták.A katasztrófavédelem és a rendőrség tájékoztatása szerint a tragédiák alig negyven perc különbséggel, egymástól mindössze két kilométerre történtek. Lángoló kamion és azonnali halál A drámasorozat hajnali 4 óra 30 perc körül kezdődött az autópálya 115-ös kilométerszelvényénél, Győr közelében. Egy Hegyeshalom felé tartó kamion eddig tisztázatlan okokból több, az út szélén álló munkagépnek hajtott neki. A becsapódás ereje hatalmas volt: a kamion szó szerint összetolta a munkagépeket, majd a teherautó fülkéje azonnal kigyulladt. […]

Budapest megmenekült: Október 15-ig adott haladékot a Tisza-kormány a szolidaritási adóra

Rendkívüli politikai és gazdasági döntést hozott a Tisza-kormány a legutóbbi ülésén, amellyel ideiglenesen elhárította Budapest közvetlen csődjét. A kabinet döntése értelmében a főváros újabb haladékot kapott a szolidaritási hozzájárulás befizetésére, így az állami inkasszó nem dönti fizetésképtelenségbe a várost. Haladék halasztása A szerdai kormányülésen hozott döntést csütörtöki sajtótájékoztatóján ismertette Magyar Éva kormányszóvivő. A Tisza-kormány úgy határozott, hogy meghosszabbítja a fővárost terhelő szolidaritási hozzájárulás második részösszegének befizetésére korábban megadott határidőt. Az új céldátum október 15-e lett, ami a gyakorlatban a korábban biztosított átmeneti mentőöv további kitolását jelenti a Városháza számára. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon […]

Tagadta bűnösségét a bíróságon a budapesti Morrison’s 2 klubban történt gyilkos verekedés vádlottja

Megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken a tárgyalása annak a 29 éves férfinak, aki a vád szerint tavaly novemberben a főváros egyik legnépszerűbb szórakozóhelyén brutálisan agyonütött egy fiatal vendéget. Az elkövető az előkészítő ülésen nem ismerte el a bűnösségét, így az ügy rendes tárgyalás keretében a vallomásokkal folytatódott a bíróságon. Sokkoló vádirat A Fővárosi Törvényszék csütörtöki előkészítő ülésén az eljáró ügyész részletesen ismertette a tragikus éjszaka eseményeit a jelenlévőkkel. A vád szerint a 29 éves A. László 2025. november 29-én este, már eleve erősen ittasan érkezett meg a budapesti Morrison’s 2 nevű szórakozóhelyre, ahol tovább folytatta az italfogyasztást. A gátlástalan férfi a […]

Döbbenet Mátészalkán: Mindenki szeme láttára az út közepén akarta felpofozni a piros Mazdás, dühös nő a fiatal férfit

Meglepő utcai konfliktusról posztolnak Mátészalkán. Egy bepöccent piros Mazdás hölgy teljesen elveszítette az önkontrollját, és a Penny Market előtti kereszteződésben kezdte bántalmazni és lökdösni a vele vitába keveredő másik autóst, egy fiatalembert. Közúti konfliktus Meglepő jelenetnek volt tanúja a napokban az egyik mátészalkai közösségi csoport egyik tagja, aki a látottak után nem is bírta szó nélkül hagyni a történteket. A feszült helyzet a helyi Penny Market áruház közvetlen közelében található forgalmas kereszteződésnél alakult ki, ahol a délutáni csúcsforgalomban pillanatok alatt elszabadultak az indulatok. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik […]

A tolvaj takarítónő milliókat lopott, kifigyelt mindent és akkor lépett akcióba, amikor senki sem számított rá

Több millió forintos lopás miatt emelt vádat a Dabasi Járási Ügyészség azzal a budapesti nővel szemben, aki takarítóként dolgozva fosztotta ki az őt alkalmazó Pest megyei vállalkozást. A gyanútlan munkáltató még lakhatást is biztosított az asszonynak, aki hálából módszeresen kifigyelte a pénzmozgásokat, majd hatalmas összeget nyúlt le az irodából. Bizalom és segítség A Pest Vármegyei Főügyészség szerkesztőségünknek küldött közleménye szerint a budapesti vádlott még 2025 nyarán helyezkedett el takarítóként egy Dabas közeli településen működő cégnél. A munkáltató rendkívül jóindulatú volt az új alkalmazottal, a takarítási feladatok ellátása mellett ugyanis azt is biztosította a nőnek, hogy a cég székhelyén kialakított lakrészben […]

Gázolás Nyíregyházán: A kimerevedett testet egy platós autóval szállították el, megdöbbentek a környéken élők

Szomorú és megrázó látvány fogadta a közlekedőket csütörtök reggel Nyíregyházán, a Sóstói úton. Egy fiatal őz rohant ki az úttestre, a gépkocsik elől azonban már nem tudott elmenekülni: egy jármű elütötte a szerencsétlenül járt vadat, amely azonnal elpusztult. Sokkolta a látvány a járókelőket Az elgázolt állat teteme a reggeli csúcsforgalomban egy ideig az út szélén hevert, így a munkába és iskolába siető autósok, valamint a gyalogosok tömegei vették észre a tragikus sorsú vadat. A helyszínre később megérkeztek az illetékes vadásztársaság munkatársai, akik gondoskodtak a tetem elszállításáról. A járókelők döbbenten és szomorúan figyelték, ahogy a szakemberek az elpusztult őzet egy platós […]

Megszabadult a parkgondozó maffiától a főváros – Karácsony Gergely reagált a milliárdos korrupciós botrányra

Kemény hangú bejegyzésben reagált a főpolgármester a kerületi önkormányzatokat megrázó, kétmilliárdos vesztegetési ügy legújabb fejleményeire. Karácsony Gergely kijelentette: a főváros azon kevés önkormányzatok egyike, amelynek sikerült teljesen kiszabadulnia a parkgondozó maffia évtizedes fogságából, a háttérben zajló állítólagos lobbizási kísérleteket pedig a világ legnagyobb pénzkidobásának nevezte. Maffiavezér a tanúpadon A főpolgármester egy friss sajtómegkeresés után döntött úgy, hogy a nyilvánosság elé áll az óbudai és 2. kerületi korrupciós botrány kapcsán. Karácsony Gergely bejegyzése szerint az ügyben érintett parkfenntartó cégcsoportot ténylegesen irányító vállalkozó, a vallomásaiban csak Z. Zsoltként emlegetett „maffiavezér” azt állította, hogy pénzt adott valakinek. A vesztegetés célja az lett volna, […]

Letartóztatták az ismert magyar testépítőt, 1 milliárdos forgalmat csináltak a tiltott potencianövelőkkel és doppingszerekkel

Elképesztő méretű, nemzetközi gyógyszerhamisító hálózatot számolt fel az agglomerációban a rendőrség. Az illegális potencianövelőkkel és teljesítményfokozókkal kereskedő bűnszervezet évente több mint egymilliárd forintos profitot termelt. A Budakörnyéki Járásbíróság most döntött az ügyben gyanúsítottként kihallgatott öt férfi sorsáról. Nemzetközi hálózat a háttérben A Budapest Környéki Törvényszék szerdai tájékoztatása szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatala bűnszervezetben elkövetett gyógyszerhamisítás és más súlyos bűncselekmények miatt folytat kiterjedt nyomozást. A gyanú szerint az öt férfi 2020 óta működött együtt egy rendkívül professzionális nemzetközi bűnözői csoporttal, amely engedély nélküli, illegális medicinákkal árasztotta el Európát. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide […]

Gyomorforgató botrány a Rátgéber kosárakadémián: egy kislány kamuprofiljával bukott le a neves gyógytornász, azonnal kirúgták

Azonnali hatállyal menesztették a Pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia más néven, a Rátgéber Akadémia gyógytornászát, L. B.-t. A férfi egy magát 13-14 éves kislánynak kiadó kamuprofillal keveredett durva sz.xchatbe, és konkrét ajánlatot is tett a gyermeknek hitt illetőnek. Nem akarnád látni azt a csetet! A kirúgott L. B. az U14-es lánycsapat mellett dolgozott, és a kosaras berkekben igazi tekintélynek számított: korábban a Tungsram, az FTC, a Pécs és még a női válogatott mellett is elismert munkát végzett. Az ügyet jól ismerő források szerint a valóság sokkoló. „Nem akarod látni azt a csetet” – nyilatkozta az Indexnek egy informátor, miközben az ex-gyógytornász […]

Betöltés