Válassza az Oldal lehetőséget

Kategória: Aktuális

Cikkek ebben a rovatban

Óriási felhajtás a ferihegyi repülőtéren, hatalmas repülővel megérkezett a kínai elnök – FOTÓK

Megérkezett kedd este a kínai elnök Budapestre. Párizs után Belgrádba repült, majd este megérkezett Budapestre. Ferihegyen Orbán Viktor és felesége, Lévai Anikó fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát. Ilyet is ritkán látni Ferihegyen A repülőtéren óriási felhajtással várták a kínai elnököt. Volt katonazenekar, népviseletbe öltözött táncegyüttes, kiment Orbán Viktor és még a felesége is a reptérre. A hivatalos tudósítás szerint magyar népviseletbe öltözött gyerekek köszöntötték az elnöki házaspárt, ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták őket, majd a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai üdvözölték a vendégeket. Egy rövid kulturális műsorra is sor került […]

Betöltés

Cikkek ebben a rovatban

„A kiságyból rángatta ki a kisgyerekeket” – újabb részletek derültek ki az érdi bölcsődében történt gyermekbántalmazásról

Az Érdi Polgármesteri Hivatalhoz tartozó bölcsődében történtekről május elején számoltunk be. Az esetre azután derült fény, hogy egy kisfiút babzsákkal fejbe dobott egy nevelő, emiatt bevérzett a gyerek szeme. A bántalmazás tavaly ősszel történt, az önkormányzat vizsgálatot indított, a rendőrség pedig nyomoz. Bántalmazta a gyerekeket Napokkal ezelőtt itt írtunk arról, hogy egy kisfiút fejbe dobott, egy kislány száját és orrát pedig többször celluxszal leragasztotta egy kisgyermeknevelő az érdi önkormányzat fenntartásában működő bölcsődében. Az asszony, akinek kisfiát fejbe dobta a nevelő, újabb részleteket osztott meg szerkesztőségünkkel.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is […]

„Nagyon jó testvérek voltak, szerették egymást” – ikertestvére mellett halt meg a 20 éves Zsolt

Tragikus baleset történt Csehinél. Egy autó csapódott a fák közé, a kocsiban hárman utaztak, köztük a 20 éves ikerpár, amelynek egyik tagja életét vesztette. A tűzoltók fákat vágtak ki, hogy hozzá tudjanak férni a roncshoz. Fának csapódott Borzalmas csattanással és fékcsikorgások közepette csapódott a fák közé május 6-án hétfőn este egy kocsi Csehi külterületén. Az autó  egyszer csak letért az útról és egyenesen a fás-erdős területre vágódott a levegőben, majd a tetejére borulva megállt.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. Nem tudtak hozzáférni az autóhoz A tűzoltókat és a mentőket azonnal […]

Betöltés

Cikkek ebben a rovatban

Vidnyánszky Attila nem akarta felhívni Kulka Jánost, hogy közölje vele, ő lett a Nemzet Színésze: inkább megkérte erre Molnár Piroskát

Vidnyánszky Attila nem hívta fel  Kulka Jánost múlt pénteken, amikor a Nemzet Színészének választották – erősítették meg többen az RTL Híradó információját. Ezzel egy 24 éves szokás szakadt meg, mely szerint a cím új birtokosát a Nemzeti Színház mindenkori vezérigazgatója értesíti. Molnár Piroska hívta fel Kulkát „Molnár Piroska hívott fel és mondta, gratulálok, a Nemzet Színésze lettél” – mondta Kulka János az RTL Híradónak a múlt héten, miután a Nemzet Színészévé választották. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket. A vezérigazgató hívja fel 24 éve, amióta létezik […]

Undorító szennyvíz ömlik Budapest környékének sokáig legtisztább folyójába, elképesztő ami történt – VIDEÓ

Valóságos rémálom történt a kelet-pesti agglomerációban, Tápiószentmártonnál. A helyi szennyvíztisztítóból fekete, büdös mocsok ömlik a Tápióba, amely sokáig hazánk egyik legtisztább folyója volt. A helyiek keseregnek, nem értik, miért kell mindent tönkretenni, ráadásul felelős nincs és félő, hogy nem is lesz. Már a polgármester is megszólalt. A szennyezésről készült videót a cikkünk alján nézheted meg. Sokkoló szennyezés Alig 25 éve még vidáman lubickolta a helyiek a Tápióban, olyan tiszta volt a folyó. Pár napja az egyik Tápiószentmárton Facebook-csoportba sokkoló videót posztoltak. Ezen az látszik, hogy a folyóba fekete mocsok ömlik egy csövön. Az elszennyezett folyóról készült videót a cikkünk alján […]

Tisztességtelen örökség: kicsalta vagyonát a haldokló szomszédjától a Pest megyei nő

Pert indított a Pest Vármegyei Főügyészség annak a nőnek a tulajdonjoga törlése érdekében, aki öröklési szerződést kötött a súlyos beteg, életveszélyes állapotban lévő idős szomszédjával, hogy megszerezze a vagyonát. Testvérével élt Egy nyugdíjas, Pest megyében élő nő eleinte nem szorult segítségre, mert a testvérével élt együtt. A szomszédasszonya időnként segített neki ebben-abban, de nem lépte túl az átlagos jószomszédi viszony kereteit.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket. Nem lehetett műteni Az idős nő egészségi állapota azonban súlyosan megromlott, majd kórházba került. Ettől kezdve rendszeresen igénybe vette […]

Családi tragédia Szamosújlakon: egy férfi megöklte párját, majd magával is végzett

Élettársak holttestére találtak egy szabolcsi családi házban, a rendőrség nyomoz. Az elsődleges információk szerint a férfi megölte párját, majd magával is végzett. Két holttestet találtak Szamosújlakról érkezett bejelentés 2024. május 8-án, mely szerint egy családi házban az ott lakó férfit és nőt holtan találták. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja a halálesetek körülményeit, a helyszíni szemle és az adatgyűjtés jelenleg is tart. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. Gyilkosság Szentesen A rendőrségre múlt csütörtökön érkezett bejelentés arról, hogy Szentesen, az utcán egy holttestet találtak. Az áldozat egy 52 […]

A Lidl elárulta sajátmárkás termékeinek meglepő titkát, erről a vásárlók sem tudtak

Folyamatosan nő a boltokban a sajátmárkás termékek részaránya. Minden áruházlánc kínálatában megtalálhatók az egyszerűbb csomagolású, olcsóbb termékek. Sokan azt gondolják ezek rosszabb minőségűek ezért nem sokan vásárolják. A piacvezető kiskereskedelmi lánc, a Lidl elárulta ezekkel kapcsolatban a titkát. Csökken a nagybevásárlások száma A sajátmárkás termékek részaránya a magyar boltokban évről évre növekszik. Nem véletlen az […]

„Egy hónapot élt agyhalottként” – koponyasérülése után a zártosztályon halt meg László, testvére szerint az orvosok túlgyógyszerezték a férfit

Egy szórakozóhely előtt elesett és koponyasérülése lett Lászlónak. testvére állítása szerint indokolatlanul szállították át a pszichiátriára, ahol a gyógyszerektől megállt a szíve. Ugyan újraélesztették, de egy hónapnyi kóma után a férfi meghalt. A baleseti intézetbe került László egy szórakozóhely előtt esett el. A baleseti intézetbe szállították a mentők, ahol kiderült, hogy az esés miatt többszörös koponyatörést szenvedett, illetve koponyaűri vérzése lett. Lélegeztetőgépre került, majd miután arról le lehetett szedni, egy másik kórház neurológiai osztályára vitték, hogy speciális ellátást kapjon.   A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. Pszichiátriára vitték Nővére szerint itt […]

Napokig le lesz zárva a fél Budapest: Orbán Viktor meghívására érkezik a kínai elnök

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér illetékességi területén egy külföldi delegáció magyarországi látogatása idejére fokozott ellenőrzést és forgalomkorlátozást rendeltek el. Delegáció miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2024. május 10-ig Budapest 1., 9., 11., 15., 19., 20. és 23. kerületében. Érkezik a kínai elnök Hszi Csin-ping kínai elnök a franciaországi és szerbiai hivatalos látogatásokat követően, május 8-10 között Magyarországra érkezik, ezért a főváros területén számos helyen forgalmirend-változás lép életbe. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket. Forgalomkorlátozások lesznek Az ORFK tájékoztatása szerint a korlátozások célja a delegáció biztonságának és […]

Egy dolgozóra és a rendőrökre is rátámadt egy házaspár, miután a Madarász utcai gyermekkórház nem akarta kiadni csecsemőjüket

Már négy külföldi gyanúsítottja van annak a dulakodásnak, amely múlt csütörtökön történt a budapesti Madarász Viktor utcai gyermekkórházban. Kiderült, hogy csupán pár hete született az a gyermek, akit Ausztriába akart vinni egy ukrán anya és vélhetően a gyermek afgán apja, illetve társaik. Bilincsben a szülők Bilincsben vittek el múlt csütörtökön két balhézó szülőt a rendőrök a budapesti Madarász Viktor utcai gyermekkórházból. Szemtanúk szerint a rendőrök öt járművel érkeztek a helyszínre, de a nő és férfi őket is megtámadta.   A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket. Nem vihették […]

„Az enyém volt a világ legcsodálatosabb, legerősebb és legtündérebb édesanyja” – megszólalt a szentesi gyilkosság áldozatának fia, a tettes betegesen ragaszkodott későbbi áldozatához

Amint arról beszámoltunk, április 25-én szörnyű gyilkosság történt Szentesen, a József Attila utcában. Egy társasház előtt egy nő holttestét találtak meg, mint kiderült, meggyilkoltak egy 52 éves asszonyt. A boldog házasságban élő családanya, Andrea éppen ebédelni ment haza a munkahelyéről, amikor az ott rejtőzködő 21 éves K. Dávid odaugrott, majd a késével közel harmincszor sújtott le az asszonyra. Megtalálták a férfi holttestét Dávid ezután biciklivel elmenekült, a rendőrök pedig hajtóvadászatot indítottak utána. Napokkal később már csak a 22 éves férfi holttestét találták meg az erdőben, miután felakasztotta magát.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. […]

Horror a kertben – Bedarálta a robotfűnyíró a 11 hónapos kisgyerek lábát, szörnyű, ami történt

A 11 hónapos kisfiú a kertben kúszott-mászott a fűben, eközben az anyukája vélhetően bent volt a házban, a robotfűnyíró pedig nyírta a füvet a kertben, egészen addig, amíg össze nem találkozott a fűben fekvő kisgyermekkel. A robotfűnyíró általában megáll, ha valami elé kerül, most nem így történt. A kaszák valósággal ledarálták a gyermek lábát. Súlyos sérülések Egy 11 hónapos csecsemő súlyos lábsérülést szenvedett egy osztrák kertben, miután egy robotfűnyíró elgázolta. Az eset a dél-ausztriai Klagenfurt közelében történt. Dr. Johannes Schalamon, a helyi klinika munkatársa szerint a gyermek kúszás közben került a robotfűnyíró útjába. A sérülés kezelésére két órás műtétre volt […]

Árpád hídi gázolás: az Mercedes sofőrje mellett az egyik BMW-s is gyanúsított lett, az elgázolt biciklis végtagjai leszakadtak

Újabb gyanúsítottat hallgattak ki a hatóságok a tavaly július elseje hajnalán az Árpád hídon történt tragikus baleset ügyében, amely során egy feltuningolt Mercedes letarolta a szalagkorlátot, majd halálra gázolt egy ott tekerő 26 éves kerékpárost. Halálos baleset az Árpád hídon Ahogyan arról portálunk is beszámolt a tragikus baleset tavaly, július 1-én történt az Árpád híd előtt, a pesti oldalon: egy Mercedes sofőrje a padkára szaladt, ettől elvesztette uralmát a kocsija felett. A nagy sebességgel haladó kocsi ezért először áttörte a szalagkorlátot és egyenesen a kerékpárútra rohant, ahol elgázolta a békésen kerekező I. Benjámint, majd nekiment a mellette haladó BMW-nek, ami szintén kibillent az egyensúlyából, […]

Az egyházi személyeknek nem kellene jelenteniük a gyerekek ellen elkövetett bűncselekményt, ha gyónás útján értesülnek róla

Egy fideszes javaslat szerint az egyházi személyeknek nem kellene jelenteniük a gyerekek ellen elkövetett bűncselekményeket, hogyha arról gyónás útján szereztek tudomást. A javaslatot Dunai Mónika országgyűlési adta be. Kivételt képeznének a papok A jövőben nem lenne jelzési kötelességük az egyházak vagy vallási egyesületek „vallásos szertartást hivatásszerűen végző tagjainak” olyan információval kapcsolatban, amire titoktartási kötelezettségük vonatkozik. Az indoklás a gyermekvédelmi jelzőrendszer egységesítésével érvel.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket. Itt az indoklás A szöveg szerint a gyónás során megismert információkat azért vennék ki a jelzési és együttműködési […]

Kamionnal ütközött egy tehervonat Adácsnál: teljesen leállt a vasúti közlekedés a miskolci és az ergi vonalon

Kisiklott egy mozdony több tengelye, miután kamionnal ütközött Adácsnál. A vasúttársaság közleménye szerint teljesen leállt a vasúti forgalom a miskolci és az egri vonalon. Baleset Adácsnál Vámosgyörk és Ludas között egy tehervonat kamionnal ütközött össze Adácsnál, a Dobó István utcai átjáróban. A fény- és félsorompó műszaki hiba miatt nem működött. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket. Kisiklott a mozdony tengelye A MÁV közleménye szerint, erről értesítették a tehervonat mozdonyvezetőjét. A baleset következtében a mozdony négy tengellyel kisiklott, a műszaki mentés hosszabb ideig fog tartani. Nem járnak […]

A 11 éves unoka hivhatott segítségét az életveszélyesen megsérült nagymamájához, miután a luxus Merci 200 km/h-val letarolta őket: a sportautó utasai szörnyethaltak

Újabb részletek derültek ki a Baranya vármegyei Szalántánál történt balesettel kapcsolatban, amiben meghalt egy profi küzdősportoló és barátnője. A hírek szerint a másik kocsiban ülő, jelenleg mélyaltatásban lévő nagymamához a 11 éves unokája hívott segítséget. A kisfiú a Suzuki hátsó ülésén utazott. Fának csapódott Amint arról többször beszámoltunk, az 58-as főút Szalántáról Pécs felé vezető részén történt balesetben három személyautó karambolozott vasárnap. A Baranya Vármegyei Katasztrófavédelem beszámolója szerint a 32 éves korábbi harcművész előzni próbálta az előtte haladó járművet, amikor az balra kanyarodott, és először egy másik járműbe, majd az út melletti fáknak csapódott.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb […]

Befogadták a gyermekotthonból megszökött 13 éves lányt, majd elkezdték futtatni

Befogadták a nevelőotthonból megszökött fiatal lányt, majd pénzért árulták testét. A pár női tagja kuncsaftokat szerzett a mindössze 13 éves lánynak, olyan férfiakat, akikkel ő maga is pénzért bújt ágyba. Árulták a lány testét Egy tatabányai gyermekotthonból szökött 13 éves lányt befogadott egy, a város környékén található házba két férfi és egy nő. Ők azután a lány bújtatásáért és ellátásáért cserébe pénzért, közösülésre kényszerítették, vagyis dolgoztatták a gyereket, akivel az egyik férfi maga is rendszeresen közösült. Kuncsaftokat szervezett A banda nőtagja volt férjén keresztül beszervezett egy kuncsaftot, sőt, egyik ex-szeretőjét, akivel korábban maga is pénzért bújt ágyba, is rávette, hogy […]

„Légmellem lett, visszakerültem a kórházba” – becsövezett mellkassal feküdt a kórházban a Nemzetiben balesetet szenvedett Szász Júlia, aki még mindig csak mankóval tudja elhagyni a lakását

A hetekig kórházban fekvő Szász Júlia drámai vallomást tett arról, hogy a szerencsétlenség következtében a lába két helyen tört el, a szárkapocscsontnál és a lábszárcsontnál. Elmondása szerint az orvosok ezt vassal, velőűrszegezéssel rögzítették és két nagy csavar is van a lábában. Mindemellett három bordája is eltört, míg egy megrepedt. Légmelle lett „Valószínűleg ennek következtében történhetett, hogy légmellem lett, visszakerültem a kórházba, ahol pár nap megfigyelés után becsövezték a mellkasom. Nagy valószínűséggel a bordám felsértette a tüdőmet” – mondta az elle.hu-nak Szász Júlia.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen […]

Miskolci gyilkosság: kézen fogva sétáltak a pályaudvar peronján, majd szerelmeskedték, után elvágta a nő torkát a férfi

Borzalmas részleteket derültek ki a két nappal ezelőtti, a miskolci Tiszai pályaudvarnál történt gyilkosságról. A rendelkezésre álló kamerafelvételek szerint az áldozat nem sokkal a meggyilkolása előtt még kézen fogva sétált a későbbi gyilkosával a peronon, sőt, nemi aktust is folytatott az elkövetővel, egy 25 éves cseh férfivel. Kézen fogva sétáltak A nő és az emberöléssel gyanúsított cseh férfi együtt jelentek meg a miskolci Tiszai pályaudvaron, majd kézen fogva sétáltak a peronon a rendelkezésre álló kamerafelvételek szerint szombaton. Később együtt mentek be az állomáson lévő mosdóba is, majd innen elmentek egy üzemi területen lévő bokros részre.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide […]

“Fejvesztve menekültek a gyerekek” – Letépte egy kisfiú ujjait a játék Dunakeszin a majálison, mentők vitték kórházba a gyermeket

Sokkoló baleset történt május elsején Dunakeszin a majálison. A Budapestkörnyéke.hu információi alapján a forgóhordós játékba beszorult egy kisfiú három újjá és a gép letépte azt. Elképzelni sem lehet, mit élhetett át a gyermek és annak szülei a baleset pillanatában. A helyszínre gyorsan megérkeztek a mentők, a gyermeket azonnal kórházba vitték, vélhetően a sérülése örökre látható marad, a rendőrség nyomoz. Dunakeszin korábban a gyermeknapon történt baleset, akkor többen megsérültek. Menekültek a gyerekek “A gyermekem is ott volt a játékban, hallottam a sikítást és láttam, hogy a gyerekek fejvesztve menekülnek ki a hordóból” – írja az egyik dunakeszi közösségi oldalon egy apuka. […]

„Beszálltam az anyósülésre és hátranéztem. És akkor láttam, hogy már nem lélegzik” – sokkolóval bántalmazták és éheztették a rabszolgaként tartó piliscsévi asszonyt

Letartóztatta a bíróság azt a Pátrohán élő házaspárt, akik egészen embertelen módon bántak el azzal a 34 éves piliscsévi nővel, akinek két kislány találta meg a holttestét bő egy héttel ezelőtt Aszódon. Interneten ismerkedtek meg A Nyíregyházi Törvényszék tájékoztatása szerint a pár férfi tagja interneten ismerkedett meg a későbbi áldozatával. Tavaly nyáron a férfi rávette a kiszolgáltatott helyzetben lévő nőt a nejével arra, hogy szállásért és ennivalóért cserébe segítsen nekik a ház körüli munkákban.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket. Kirakta az utcára A férfi személyesen ment […]

„Még közel van a tragédia, így elég hullámzó az állapotunk” – megszólalt a martonvásári repülőkatasztrófa 26 éves áldozatának édesanyja

A 26 éves Krisztián volt a repülőgép egyik utasa, amely április közepén a földbe csapódott Ráckeresztúr és Martonvásár között. A fiú édesanyja most megtörte a csendet. A gyászoló asszony azt mondta, fiát nem akarják eltemetni, inkább egy búcsúztatón engedik utolsó útjára. Lezuhant gép Ahogy arról többször is beszámoltunk, lezuhant egy sportrepülőgép Ráckeresztúr és Martonvásár között április 13-án, a két utasa a helyszínen életét vesztette. A repülőgép olyan erővel csapódott a földbe, hogy az utastérhez nem fértek hozzá, a roncsokat pedig munkagépekkel kellett kiásni a földből. Az áldozatokat sokáig keresték, de az életüket már egyiküknek sem tudtak megmenteni.   A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva […]

Betöltés