Site icon LikeNews

“Sajnálom, nem ilyennek neveltem a fiamat” – megtalálták az eltűnt karcagi kétgyermekes anyuka holttestét, mégsem a Dunába dobta volt párja

Nem a Dunába dobta, hanem elásta volt élettársa holttestét B. Attila. A férfi azt állította, hogy karácsony előtt két nappal volt párja eltűnt otthonról. Később kiderült, amit aztán be is vallott a rendőrségen, hogy megfojtotta, majd autója csomagtartójában elvitte otthonról a kétgyermekes anya holttestét.

Nem a Dunába dobta

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóinak hatásos kihallgatás-technikai kérdéseire 2021. január 7-én – folytatólagos gyanúsított kihallgatásán –B. Attila beismerte, hogy áldozatát nem a folyóhoz vitte, hanem lakhelyének közelében elásta.

Korábban ezt írtuk:

Megtalálták a holttestet

A nyomozók még aznap megtalálták a holttestet a Felsőlajos közelében.  Az eljáró hatóság szakértők bevonásával vizsgálja a bűncselekmény körülményeit, írja a BudapestKörnyéke.hu.

Felöltözött és elment

Kiss Marianna Évát azután kezdték el keresni, miután volt párja váratlanul meglátogatta karcagi otthonába. B. Attila később azt állította, hogy kávéztak, majd Marianna felöltözött és elment otthonról. Ő pedig a gyerekekkel a házban maradt.

Anyja nem hitt benne, hogy eltűnt a lánya

Marianna karácsony előtt két nappal tűnt el nyomtalanul. Édesanyja mindvégig sejtette, hogy lánya bűncselekmény áldozata lett.

Megtalálták a ruháit

Néhány nap múlva a kétgyermekes anyuka ruháit megtalálták egy Lajosmizséhez közeli erdőben. Ekkor már a rendőrök is sejtették, hogy nem csupán egy eltünésről van szó, hanem valószínűleg a fiatal nő bűncselekmény áldozata lett.

Bevallotta a gyilkosságot

B. Attilát ezután kihallgatták a rendőrök, akiknek bevallotta, hogy megfojtotta, majd az ágyneműtartóba rejtette Mariannát. A holttestet ezután autója csomagtartójában szállította el lakhelyére Felsőlajosra. Egyébként 3 éves kisfiát is ugyanazzal az autóval vitte el felsőlajosi otthonába.  

Megszólalt az elkövető édesanyja

B. Attila édesanyja azt nyilatkozta, hogy amikor fia hazaért a tragikus napon, nem viselkedett furcsán. Mindig ideges típus volt, ezért nem tűnt fel az asszonynak, hogy bármi különös történt volt a férfival. Marianna eltűnéséről szóló posztokat is megosztotta a Facebookon. „Sajnálom, nem ilyennek neveltem a fiam” – mondta a 62 éves asszony a Borsnak.

Dunába dobta

A férfi azt vallotta a rendőröknek, hogy a holttestet bedobta a Dunába. A rendőrök nagy erőkkel keresték, de nem találták meg egészen csütörtökig.

Kiemelt kép: a rendőrök ássák ki Kiss Marianna Éva holttestét – Forrás: police.hu

Exit mobile version