Édesanyja mellől szalad el az a három éves kislány, aki múlt héten végén megfulladt a sárvári fürdő hullámmedencéjében. A kis Réka a tragédia másnapján, a kórházban hunyt el.

Kamera rögzítette annak a kislánynak az utolsó perceit, aki még november 10-én vasárnap fulladt meg a sárvári fürdő hullámmedencéjében.

Egy szemtanú szerint a gyermek édesanyja éppen pakolt, amikor a kislány egy pillanat alatt elszaladt mellőle. Az asszony azt hitte, a gyerekpancsoló felé ment kislány, így arra kereste. Azonnal szólt az úszómesternek – írja a Bors.

Réka testét az egyik úszómester vette észre a hullámmedencében. A gyermek másfél percig küzdött, hogy fent tudjon maradni a felszínen, de végül elsüllyedt. A lány közelében több felnőtt is tartózkodott, de senki sem segített rajta, aminek az lehetett az oka, hogy nem volt ereje segélykiáltásra, de még kapálózásra sem.  

Azonnal kihúzták, még egy fürdőző nő is segített, hogy egyetlen pillanatot se vesztegessenek el, és az úszómester megkezdte a gyerek újraélesztését. Tényleg mindent megpróbált a kollégáival együtt, aztán jöttek a mentők, végül a mentőhelikopter vitte el.

A kórházban már nem tudtak segíteni a kislányon, az a körülbelül három perc, amit a víz alatt töltött, végzetesnek bizonyult.

A K. család egy dunántúli településen él. A szülők  egy panziót üzemeltetnek, amelyet két kislányukról neveztek el. Ismerőseik szerint példás szülők, gyermekeiket a széltől is óvták.

Vajtko Tibor a Sárvári Gyógyfürdő igazgatója  azt mondta, részükről minden szakszerűen, a szabályok betartásával történt. Az úszómesterek helyesen jártak el, és tényleg mindent megpróbáltak, hogy megmentsék a kislány életét – írja a 24.hu

A LikeNews.hu előző cikkét az esetről itt tudod elérni.

Kiemelt kép: Sárvári Gyógyfürdő – Forrás: sarvarfurdo.hu