Közgazdasági órát tartott a Facebookon Schobert Norbi kisfiának. Az élő videóban a fitneszguru azt ecsetelte, hogy nem érdemes a szegényeknek a gazdagokra irigykedniük, hiszen a gazdagok hátán a szegény ember is meggazdagodhat.

Pénz, siker, irigység, a semmiből valami – ezeket a témákat vitatta meg nagyobbik fiával Schobert Norbi a Facebook-oldalán egy élő bejelentkezés keretein belül vasárnap este.

Az üzletember őszintén beszélt arról, hogy szerinte van egy alapvető utálat szegény ember és gazdag ember között. Mint mondta: a szegény emberek részéről az utálat mellé egyfajta irigység is társul. Schobert Norbi aztán a pénzt a krumplival hasonlította össze. 

 „A középkorból vagy a kommunizmusból ered az az elv, hogy a gazdagok miatt marad kevesebb a szegényeknek, de szerinte ez nem igaz, mert „a pénzből bármennyi rendelkezésre áll, korlátlan. Ez egy energia.” – mondta Norbi

A firneszguru azt is kifejtette, szerinte hogyan lehet egy szegény ember gazdag. „Ha körülötted minél több gazdag ember kezd élni, az egy óriási esély arra, hogy te magad is gazdag legyél. Egyszerűen azért, mert ha minél több szegény ember vesz körül, az egész környezet szegény, akkor sokkal kisebb az az esély, ahonnan pénzt tudunk keresni – mondta.

Norbi így folytata: „Vegyünk egy példát: mondjuk ablakot pucolunk. Ha körülöttünk sok gazdag ember van, akkor sok helyre hívnak ablakot pucolni, drágábban tudok ott ablakot pucolni és értelemszerűen egy idő után, ha van eszem és hitem és tervem, akkor már én szervezem az ablakpucolást. Egy idő után rengeteg pénzed lesz és így lesz eggyel több gazdag ember” – fejtette ki Norbi.

A celebapuka aztán levonta a következtetést, hogy a gazdag embereket nem irigyelni és utálni kell. Azt mondta: ő például nagyon szegény ember Csányi Sándorhoz és Mészáros Lőrinchez képest.

Ezzel a felismeréssel zárta a vasárnap esti közgazdasági órát Schobert Norbi.

Kiemelt kép: RTL KLUB Fókusz