Nincs könnyű helyzetben Sas József és felesége, Zsuzsa, ugyanis a járvány miatt az orvosok, gyógytornászok egy része már nem jár a humoristához. Csak a korábban szerződtetett ápoló látogatja a beteget, így a feladatok nagy része Zsuzsára hárul.

A Sas József tavaly januárban kapott agyvérzét Thaiföldön, s bár már lassan egy éve az otthonában gyógyul, egész napos felügyeletre van szüksége. Ráadásul mivel a humorista ágyhoz van kötve, így a feleségének állandóan a rendelkezésére kell állnia.

„Nem könnyű manapság az életünk, három ember munkáját végzem egymagam, ki sem látok a fejemből. Szinte semmire nincs idő, rohanok a teendők után, este pedig, amikor végzek a dolgommal, olyan fáradt vagyok már, hogy azonnal elalszom. A gyógytornászt és az egyik kezelőorvost le kellett mondani, igazság szerint félünk, nehogy lebetegedjen Jóska vagy akár én, mert ha ágynak esek, nem tudom, mi lesz velünk” – mondta a Blikknek Sas József felesége.

Zsuzsa erőn felül teljesít tavaly nyár óta, amióta hazavitte férjét a kórházból. A humoristához hónapokon keresztül külön orvosi csapat járt, hogy mielőbb felépüljön, a rehabilitáció pedig jó úton haladt. Igaz, segítséggel, de néhány lépést már meg tudott tenni Sas, aki a nap nagy részét így is ágyban töltötte.

Sas József rengeteget olvas otthon, nézi a televíziót, s lélekben készül a színpadra való visszatérésre. Nem örül, hogy a négy fal között kell töltenie minden napját, ahogyan annak sem, hogy míg korábban az influenza-, most a koronavírus-járvány miatt nem fogadhat látogatókat. Így barátai és régi kollégái, mint Beregi Péter vagy Baranyi László is csak telefonon tartják vele a kapcsolatot.

A LikeNews.hu cikkeit Sas József betegségéről ide kattintva tudod elérni.

Kiemelt kép: Sas József – Forrás: ATV