Szabó Zsófira rázárták az ajtót, amikor a napokban hevesen vitázott Shane Tususppal, ennek az lett a következménye, hogy a színésznő pánikrohamot kapott és a rendőrség kihívásával fenyegette meg Hosszú Katinka egykori férjét.

Police

Shane őrjöngött és rázárta az ajtót Zsófira, aki pánikrohamot kapott. Ezek után a színésznő a rendőrséggel fenyegetőzött – írja a Bors a sztárpár szakításának körülményeiről.

Ettől beijedt az amerikai

Az úszóedző észhez térhetett párja szavaira és csak azért nem lett hatósági ügy és botrány az esetből, mert Shane végül lecsillapodott. 

Tusup békülne

 Mindent megtesz azért, hogy Zsófi megbocsásson neki – ezt már a Blikk írja. Állítólag napok óta virágkosarakat küld neki, könyörög egy újabb esélyért.

Véglegesnek tűnik a nem

Szabó Zsófi azonban ellenáll nagyon határozott és biztos abban, hogy ez nem történik meg. Tusup pedig nagyon szenved a szerelmi bánattól.

Nő a rajongóinak tábora

A focistákkal és curlingesekkel is dolgozó sportszakember oldalán megugrott a követők száma, már 60 ezer felett jár, s szinte csak nők csatlakoztak az oldalához. De a hozzászólók kilencven kilenc százaléka is a gyengébbik nem képviselője.

Felhívás

Call me”, azaz „Hívj” – kommentelt egy másik, ám állítólag Shane Tusup a színfalak mögött ennél sokkal konkrétabb ajánlatokat is kap.

Az RTL-ben ismerték meg egymást

 Ahogy a BudaPestkörnyéke.hu az elsők között megírta, a sztáredző az RTL reggeli műsorában ismerte meg Zsófit, majd szerelmi akciót indított a műsorvezető megszerzéséért. A sztáredző sikeres volt, gyorsan behálózta Zsófit. 

Összeköltöztek Törökbálinton

Néhány hét kavarás után összeköltöztek Szabó Zsófi törökbálinti házába. Amikor felreppent a hír, hogy az olimpiai bajnok Hosszú Katinka volt férje, Shane Tusup összejött Szabó Zsófival, fotósok költöztek Zsófiék törökbálinti háza elé. Bizonyítékot akartak, hogy titokban együtt élnek a szerelmesek. 

Berkivel is együtt élt

Szabó Zsófi egyébként még TV2-s sztárként a nemrég elhunyt Berki Krisztiánnal is együtt élt. Akkora volt a szerelem, hogy még egymás monogrammját is a kezükre tetováltatták.

Gyakran esik szerelembe

Ezután Zsófi szerelembe esett a Jóban Rosszban egykori producerével. Ők is összeköltöztek Nagy Tamás solymári házába. De ez a szerelem sem tartott sokáig, úgy ahogyan Zsófi házassága és a Shane Tusuppal való eljegyzése sem.

Kiemelt kép: Shane Tusup és Szabó Zsófi – LikeNews-montázs