Többször megszúrta, majd kalapáccsal ütlegelte 90 éves nagymamáját unokája Somogy megyébe. Az idős asszony belehalt sérüléseibe.

Megölte a nagymamáját egy férfi péntek este Eddén. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a férfi azért végzett a nagymamájával, mert nem adott neki pénzt.

Az elégedetlen unoka egy késsel többször megszúrta, és kalapáccsal ütlegelte a 90 éves asszonyt aki a bántalmazás következtében a helyszínen életét vesztette. A tettes ezt követően felhívta a családját, akik a házhoz siettek és értesítették a rendőrséget.

A feltételezett elkövetőt a kiérkező egyenruhások a helyszínen elfogták és előállították a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol a nyomozók emberölés megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A megyei kapitányság megkeresésünkre azt közölte, hogy az őrizetbe vett 34 éves somogyjádi férfi részletes beismerő vallomást tett a gyanúsítotti kihallgatása során, s kezdeményezték a letartóztatását.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: police.hu