Ittas állapotban elkövetett járművezetés, közúti veszélyeztetés és hivatalos személy elleni erőszakkal vádolja az Egri Járási Ügyészség azt a férfi, aki két évvel ezelőtt szándékosan nekihajtott egy futóversenyt közterület-felügyelőként biztosító nőnek Hatvanban.
Nagyon berúgott
Az 54 éves férfi még 2018-ban úgy lerészegedett egy hatvani sörözőben, hogy már az alkoholmérgezés határán volt – írja a Kékvillogó.
Beült az autóba
Ennek ellenére beült a kocsijába, majd a belváros irányába indult, ahol éppen futóverseny zajlott, amelyen több százan vettek részt.
Behajtott a futók közé
A férfi a tiltó tábla ellenére is behajtott a Kertész utcában haladó futók közé, akik rémülten ugrottak félre a hátuk mögött felbukkanó gépkocsi elől.
Egy nő állt a sarkon
Az út egyik kereszteződésében állt az egyenruhát és láthatósági mellényt viselő nő, aki közterület-felügyelőként biztosította a versenyt.
Nekihajtott a nőnek
Amikor a karját felemelve „állj” jelzéssel próbálta megállásra bírni a férfit, a részeg sofőr felbőgette a motort, és az autóját többször megugratva a nőnek hajtott, majd a térdének ütközve tolni kezdte őt maga előtt.
Szerencséje volt a közteresnek
A közteres végül el tudott lépni a kocsi elől, így csupán nyolc napon belül gyógyuló zúzódásokat szenvedett a lábán. Az ittas férfi ezt követően a versenyt megzavarva, a futók között lavírozva elhajtott a helyszínről.
Börtönt kértek a férfira
Az ügyészség két és fél év végrehajtandó börtönt kért a férfira azzal, hogy három évre tiltsák el a vezetéstől, és a közügyek gyakorlásától is.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Újabb buszbaleset: kaposvári diákokkal balesetezett egy busz Szabadkán, többen megsérültek
- Ukrán gyermekcsoport utazott a Kunszentmártonnál balesetet szenvedett buszon, egy 17 éves sérült lánynak amputálni kellett a kezét
- „Nagyon sajnálom, hogy így alakult az ő élete” – 6 hónapos kislányt hagyott félárván az M3-ason történt baleset egyik áldozata
- Vízhiány: Estére elfogy a víz Gödöllőn, egyre nagyobb a baj az agglomerációban: Szadán, Fóton és Veresegyházon már bevetették a lajtos kocsikat is
- „Áhír, átmeneti üzemzavar, kommunista agitátor” – így reagált Takács Péter a berettyóújfalui kórház leszakadt mennyezetére
Kiemelt kép: illusztráció