Jogellenesnek találta a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) dolgozóinak sztrájkját elsőfokú végzésében a Fővárosi Törvényszék – közölte a Színház és Filmművészetért Alapítvány, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem újonnan kinevezett vezetése pénteken az MTI-vel.
Ezek voltak a követeléseik
Mint a közleményben felidézik, az SZFE sztrájkbizottsága korábban nyolc – először hat, majd újabb két – pontos követelést fogalmazott meg a munkáltatóval, az SZFE vezetésével szemben, amelynek két pontját az SZFE vezetése teljesítette.
Az SZFE vezetése a sztrájkkövetelésben megfogalmazott 10 százalékos béremelésen túl további 15 százalékos fizetésemelést biztosít 2021. január 1-től az egyetem dolgozói számára. Emellett elfogadták azt a követelést is, hogy a korábbi munkarend szerint legyen lehetséges a munkavégzés – áll a közleményben.
Ne hagyd ki!
Sikertelen volt az SZFE kiürítése – A diákok fenntartják a blokádot
Jogszabályellenesnek ítélték
Mint írják, a sztrájkkövetelésben megfogalmazott további hat pont alapján indított sztrájkot a Fővárosi Törvényszék végzése minden pont esetében jogszabályellenesnek ítélte.
Ez is érdekelhet:
Mi történhetett? Egyáltalán nem elérhető az SZFE honlapja
Erre kérték a sztrájkolókat
Az SZFE vezetése által elfogadott két pont esetében azt is megállapította a bíróság, hogy a sztrájkot azelőtt kezdték meg a munkavállalók, hogy a törvényes határidő a sztrájk előtti kötelező egyeztetésre lejárt volna – olvasható a közleményben.
Mint fogalmaznak, a sztrájkbizottság tagjai jogellenes sztrájkba hajszolták bele az SZFE munkavállalóit.
„Arra kérjük az sztrájkban résztvevőket, hogy az egyetem vezetésének irányítása mellett folytassák a munkájukat!” – írják a közleményben.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Nagydorogi csecsemőgyilkosság: súlyosan bántalmazhatta az édesanyja halála előtt a kéthetes csecsemőt, a rendőrség őrizetbe vette Viktóriát
- A földdel teszik egyenlővé a Hős utcai nyomortanyát, kezdődhet a TEK, új műveleti központjának építése
- „Attól félek, nem hisznek a páromnak” – a holtan talált kéthetes csecsemő anyja azt állítja, egy fekete autós rabolta el a kis Attilát
- Tömegbaleset Nyírmihálydinál: ketten meghaltak, nyolcan megsérültek
- Családi balhé Orosházán: a szántóföldön keresztül üldözte feleségét egy férfi, mindketten ittasan ültek a volán mögé