A kormány hétfőtől a vendéglátásra és a szórakozóhelyekre is kiterjeszti a kötelező maszkhasználatot – jelentette be a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a csütörtöki online sajtótájékoztatón.

Új szabályok lépnek életbe

 Kiss Róbert alezredes elmondta: az új szabályok november 2-ától, hétfőtől lépnek életbe – írja az MTI.

Szigorodik a maszkhasználat

A szigorítás értelmében a szórakozóhelyen, vendéglátóüzletekben, illetve a sportrendezvények vendéglátó részein is kötelező lesz a maszk viselése, amelyet kizárólag az étel és az ital elfogyasztásának idejére lehet levenni – emelte ki.

Ezeken a helyeken továbbra is kötelező a védőeszköz

Hozzátette: a hatályos jogszabályok szerint jelenleg kötelező a maszk viselése tömegközlekedési eszközön kereskedelmi üzletekben, mozikban, színházakban, könyvtárakban, egészségügyi és szociális intézményekben, a gyűléseken és a sportrendezvényeken, valamint az ügyfélszolgálati irodákban is.

Még több tesztelés kell

Újabb kétszáz mintavételi egység bevetésére kerül sor annak érdekében, hogy a fertőzéseket időben igazolni lehessen – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Egyre emelkedik a fertőzések száma

Galgóczi Ágnes szavai szerint a fertőzések számának emelkedésével egyre több mintavétel szükséges, amit az Országos Mentőszolgálat végez.

Szólt arról, hogy a felnőttek influenza elleni védőoltását folyamatosan szállítják a háziorvosokhoz, a gyermekeknél alkalmazható vakcinát ma és holnap viszik a kormányhivatalokhoz, a háziorvosok innen igényelhetik pácienseiknek.

Muszáj betartani a szabályokat

Az osztályvezető hangsúlyozta, hogy a járvány meredeken emelkedő, második hulláma zajlik, a kormány célja továbbra is az, hogy a védekezés mellett fenntartsa az ország működőképességét. Ehhez fontos az óvintézkedések, különösen a maszkviselési szabályok, a köhögési, tüsszentési etikett betartása.

EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI

Kiemelt kép: illusztráció