Site icon LikeNews

Szijjártó Péter elmondta, hogy mikor érkezhet Magyarországra az orosz vakcina

A koronavírus elleni orosz oltóanyag engedélyezése hatalmas mérföldkőhöz érkezik a jövő héten, ami lehetővé teheti, hogy Magyarország decembertől kis mennyiségben, januártól pedig nagy mennyiségben vásároljon ebből a vakcinából – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton, a Facebookon közvetített felvételen.

Helyi előállításról is szó van

Szijjártó Péter a keleti irányú vakcinabeszerzésre vonatkozó tárgyalásairól beszámolva elmondta, az orosz féllel a licenc megvásárlásának lehetőségéről is tárgyalnak, hogy Magyarország helyben is elő tudja állítani az oltóanyagot – írja az MTI.

Kínával is kapcsolatban állnak

Közölte továbbá, hogy Magyarország egy kínai állami vakcinagyártónál is regisztrálta vásárlási szándékát, valamint két magántulajdonú társasággal is kapcsolatban áll, aminek eredményeként Magyarország az elsők között juthat oltóanyaghoz Európában.

KAPCSOLÓDÓ!

Koronavírus-vakcinát szerzett a karanténban lévő Szijjártó, Kínából és Oroszországból érkezik az oltás

Szijjártó is koronavírusos

A LikeNews is megírta, hogy az ázsiai tárgyalások során, a Bangkokba történő érkezést követően Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter koronavírus-tesztje pozitív lett.

Még mindig vannak tünetei

Egészségi állapotáról Szijjártó Péter elmondta, a megfertőződése miatt elrendelt karantén ötödik napján a Covid-19 betegség néhány tünete, így például a fejfájás és végtagfájdalom erősödött nála, míg a nátha tünetei és a köhögés csillapodott.

A csepeli polgármester is fertőzött

Csepel polgármestere is elkapta a koronavírust. Borbély Lénárd szintén Facebook poszban jelentette be, hogy ő is megfertőződött. Mint írja: „Sajnos engem is elért a koronavírus. Igazoltan pozitív lett a tesztem és tüneteim is vannak.” Borbély Lénárd  bejegyzésében kiemelte, hogy amit tudott, megtett, hogy megelőzze a fertőzést, de így sem sikerült elkerülnie a vírust. 

EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI

Kiemelt kép: Szijjártó Péter

Exit mobile version