Site icon LikeNews

Szlávik doktor: vakcinák hatásosságában vannak eltérések, de…

Minél több ember, minél gyorsabb beoltásával lehet csökkenteni a koronavírus-járvány harmadik hullámának nagyságát – közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiával.

Elindult a harmadik hullám

Szlávik János azt mondta: a napi új fertőzöttek és a halottak száma azt mutatja, hogy Magyarországon elindult a harmadik hullám. Ennek oka a brit vírusmutáns lehet, mert az jobban terjed, mint a vírus korábbi változata – vélekedett.  A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ez javíthat a helyzeten

Szerinte más országok példáját tekintve nem lehet tudni, meddig tart majd az újabb hullám, de az oltások felgyorsulása javíthat a helyzeten.

A kínai vakcina is megkapta az engedélyeket

A kínai vakcina megkapta az engedélyeket, így jövő héten már azzal is oltanak az orvosok – tudatta. Hozzátette: egyelőre kórházakban, rendelőkben, oltópontokon adják be a vakcinát az embereknek, de tömeges oltás esetén megvan a terv, hogyan lehet bővíteni az oltópontok számát.

Péntek délután jelentette be Müller Cecília

Mint azt a LikeNews is megírta péntek délután jelentette be Müller Cecília, hogy a kínai vakcina alkalmazását engedélyezték a Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy már lehet oltani azzal az 550 ezer adag kínai vakcinával, ami a héten érkezett meg Magyarországra. Bevizsgálták ugyanis, hogy tényleg az van-e a vakcinában, ami a gyártó szerint benne kell, hogy legyen.

Egy alkalmazási előírást kellett kiadni

Mint írtuk egy kormányrendeletnek köszönhetően olyan vizsgálatokat itthon már nem kellett végezni, ami a vakcina hatékonyságát, esetleges mellékhatásait ellenőrzi. De ahhoz, hogy az orvosok elkezdhessenek vele oltani, ki kell adni egy alkalmazási előírást, ebben kell, hogy szerepeljen az is, kinek nem ajánlott az oltás. 

A kínai ismertető alapján írták

Saját vizsgálatok híján az OGYÉI a Sinopharm vakcina kínai nyelvű termékismertetőjének magyar nyelvű adaptációját adta ki, annak is a december 30-i verzióját. Ez egyébként jóval alaposabb, mint a hasonló jellegű útmutató az orosz vakcináról – írja a 444.hu.

„Határozott védettséggel bír”

Az a szövegből kiderül, hogy a III. fázisú klinikai vizsgálatoknál elsősorban a 18–59 éves népességre koncentráltak, náluk a készítmény „meghatározott védőhatással bír”. Hogy pontosan milyen hatékonyságú, arról azt írják, hogy „a védőhatásra vonatkozó értékeléshez a végső adatok egyelőre nem állnak rendelkezésre, a hatásosság és a biztonságosság még további ellenőrzésre szorul”. 

60 év felett is alkalmazható

A szöveg szerint a vakcina a 60 évesnél idősebb személyeknél is alkalmazható, de „a vakcina által biztosított védettség pontos mértékének tekintetében náluk egyelőre korlátozott mennyiségű adat áll rendelkezésre, a kutatások zajlanak”. A kínai vakcináról további részleteket itt találsz.

Erről beszélt még Szlávik János

Szlávik János beszélt arról is, hogy az elmúlt hónapokban nőtt az oltási hajlandóság, de egyes embereknek fenntartásaik vannak a különböző helyekről származó vakcinákkal kapcsolatban.

A vakcinák hatásossága

A vakcinák hatásosságában vannak eltérések, de mindegyik megakadályozza, hogy a beoltottak kórházba kerüljenek vagy meghaljanak a koronavírus miatt – hangsúlyozta a főorvos, aki ezért mindenkinek azt javasolja, ha értesítést kap, oltassa be magát bármelyik, Magyarországon elérhető vakcinával.  A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Szlávik János, TV2

Exit mobile version