Site icon LikeNews

„Szörnyű volt” – ledöntötte a lábáról a koronavírus Király Lindát

Király Linda Szabó Győzőnek árulta el a Blikk+Győző című műsorban, hogy mennyire nehezen viselte a koronavírus-fertőzést, ugyanis nagyon megbetegedett.

Csak a kutyája volt vele

Az énekesnő senkit nem engedett a közelébe, nehogy megfertőzzön bárkit is, így a kutyájával zárkózott be a lakásába.

Ezek voltak a tünetei

„Nem volt kellemes, az elején nem gondoltam, hogy ebből bármi lesz, pici migrénem volt, majd eltűnt az ízlelésem és a szaglásom. Pár nappal később egyszerűen levegőt nem kaptam olyan volt, mintha elefánt ülne a mellkasomon” – mondta Linda a Blikk műsorában.

14 napig volt beteg

„Szörnyű volt, 14 napig tartott. Lázam nem volt, de folyamatosan rázott a hideg. (…) Semmi energiám nem volt, tényleg nagyon rosszul voltam” – folytatta a kálváriáját Linda.

Hosszú idő után most először szingli

Linda 16 éves kora óta folyamatosan kapcsolatban volt, ám tavaly szakítottak kedvesével, aki el is jegyezte, így most nincs párja, de ő ezt nem bánja.

EZ IS ÉRDEKELHET!

Ilyen tünetekkel küzd most a koronavírusos Csepregi Éva

Megtalálja önmagát

„Boldog vagyok. 16 éves korom óta mindig kapcsolatban voltam. Soha nem voltam igazán szingli. Persze várom, hogy majd megtaláljam a páromat, de most sokat tudtam fejlődni, hogy egy picit össze vagyok zárva önmagammal és kezdem igazán megtalálni magamat” – mondta az énekesnő Szabó Győzőnek.

A mai napig jár énektanárhoz

Linda hiába egy elismert énekesnő, a mai napig jár hangterápiára.

„Ez olyan, mint a sportolónál, aki nem nyújtja le az izmait. Nekem a pajzsmirigyproblémáim miatt nagyon extrán oda kell figyelnem, ezért állandóan járok, ahogy én hívom, hangterápiára” – mesélte Linda.

Kiemelt kép: Király Linda

Exit mobile version