Halálra gázolt a vonat egy embert Komárom-Esztergom megyében. A 66 éves nő éppe a peront takarította, amikor elsodorta a szerelvény

Halálos gázolás

Nem sikerült megmentetni annak a 66 éves nőnek az életét, akit hétfő délelőtt gázolt halálra egy Budapestről Hegyeshalom felé tartó gyorsvonat a Komárom-Esztergom megyei Szárliget térségében.

EZEK MOST A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI

A peront takarította

Az idős asszony éppen a peront takarította, amikor egy átjáróban vélhetően figyelmetlen volt. A vonat hiába próbált vészfékezni és hangjelzést adni, már nem tudott megállni.

EZ IS ÉRDEKELHET! Ez most komoly? Afrikai meleg tör Magyarországra

Leszállították az utasokat

Az Index érdeklődésére a rendőrség és a katasztrófavédelem is megerősítette a tragédia tényét. A tatabányai tűzoltók érkeztek biztosítani a helyszínt, akik segítettek leszállítani azt a körülbelül hatvan embert is, akik a vonaton utaztak.

Helyreállt a közelekdés

A MÁV tájékoztatása szerint a helyszínelés ideje alatt csak egy vágányon közlekedtek a vonatok, így akár fél órás kérésekkel is számolni kellett hétfő délelőtt. Kora délután azonban helyreállt a rend, és újra fennakadás nélkül járnak a vonatok.

EZT OLVASTAD MÁR?

Bepöccent az élettársára a barcsi férfi ezért botrányképeket tett fel róla a Facebookra | LikeNews

Több ügyben is vádat emeltek az ellen a büntetett előéletű 46 éves férfival szemben, aki szexuális tartalmú fényképeket is megosztott az élettársáról, valamint hamis ukrán jogosítvánnyal próbált meg Horvátországba utazni. A férfi még 2018 nyarán összeveszett az élettársával, ezért bosszúból a nő adataival egy álprofilt hozott létre a Facebookon.

Vizsgálják a baleset körülményeit

A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az ügyet.<

Bicikliző fiúkat sodort el a vonat

Nemrég írtunk arról, hogy egymást mentette két gyerek a száguldó vonat elől Győr egyik városrészén, miután a síneken próbáltak átkelni. Nagy szerencséjük volt a fiúknak, csak a biciklijük bánta. A Kekvillogo.hu cikkét ide kattintva tudod elérni.<

Fülhallgató miatt halt meg egy 14 éves lány

Szeptemberben Budapesten egy 14 éves lányt gázolt halálra a vonat. A fiatal diák éppen iskolába ment, amikor zenét hallgatott, így vélhetően nem hallotta, hogy közeledik felé egy szerelvény. A teljes cikket ide kattintva tudod elolvasni.<

Kiemelt kép: illusztráció