Rosszul lett és meghalt szerdán egy férfi egy temesvári Lidl szupermarketben. Az üzlet ennek ellenére nem zárt be, a vásárlóknak a holttestet kellett kerülgetniük.

Döbbenetes, de a temesvári Lidl áruház vezetői úgy döntöttek nyitva tartanak, a vásárlók pedig kerülgessék annak a férfinak a holttestét, aki szívinfarktust kapott a boltban.

Az egész azzal kezdődött, hogy egy 51 éves férfi bevásárlás közben a Lidl-ben kapott szívinfarktust. A férfi összeesett, a személyzet által kihívott mentők pedig már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Ami viszont ekkor történt, az nehezen minősíthető – írja a foter.ro portál. Az üzlet vezetői ugyanis úgy döntöttek: egy ügyfél halála nem feltétlenül elegendő indok arra, hogy bezárják a boltot.

Ezért aztán zavartalanul nyitva tartottak, csupán annyi történt, hogy a rendőrség szalagokkal elkülönítette azt a területet a bolton belül, ahol a hatósági illetékesek intézkedtek.

Haláleset a Pennyben is

Ahogy azt január elején itt a LikeNews országos hírportálon megírtuk, haláleset történt az egyik Vas megyei Penny áruházban. A mentők már hiába érkeztek a helyszínre, nem tudtak életet menteni.

Tragédia az Auchanban

Tavaly novemberben a Pest megyei Csömör egyik bevásárlóközpontjában is hasonló tragédia történt. Ott egy férfi egy pogácsával állt a pénztárnál, amikor rosszul lett. Életét már nem tudták megmenteni.

Kiemelt kép: illusztráció, nem az érintett áruházról készült