Elvesztette második kisbabáját Meghan Markle. A hercegné naplószerű bejegyzései a New York Times újságban jelentek meg.

Erős görcs hasított belé

„Júliusi reggel volt, minden úgy kezdődött, ahogy bármelyik másik nap: reggelikészítés, kutyák etetése, vitaminok beszedése, előkerült egy fél pár zokni, az asztal alá gurult piros zsírkréta felszedése, összefogni a hajamat, mielőtt a fiamat kiemelem a kiságyából. Miután kicseréltem a pelenkáját, erős görcs hasított belém. A földre rogytam, kezemben a fiammal, altatódalt dúdoltam, hogy megnyugtassam magunkat, a vidám dallam éles kontrasztban volt azzal, amit éreztem, hogy valami nincs rendben” – olvasható Meghan írásában.

Éppen a kis Archie-t szorította

„Tudtam, miközben az elsőszülött gyerekemet szorítottam magamhoz, hogy éppen elveszítem a másodikat” – írta a szívszorító bejegyzésében a hercegné.

EZ IS ÉRDEKELHET!

Gyászol Katalin hercegné és Vilmos herceg: megható sorokkal búcsúztak

Harry végig mellette volt

Órákkal később a kórházi ágyon feküdtem, a férjem a kezemet fogta. Éreztem a tenyeréből áradó nyugalmat, és megpusziltam a kézfejét, amely nedves volt a könnyeinktől. A hideg, fehér falakra meredtem, és megpróbáltam elképzelni, hogyan állunk talpra” – derül ki a szívszorító sorokból.

Fájdalmas év

Meghan elmondta, hogy akárhányszor valaki afelől érdeklődött, hogy hogyan érzi magát nagyon örült neki, ugyanis elmondta, hogy nem csak számára, de még nagyon sok embernek szenvedést is fájdalmat hozott a 2020-as év – írja az nlc.

Otthagyták a királyi udvart

Meghan és Harry az év elején jelentették be, hogy lemondana szenior királyi rangjukról, hogy függetlenedjenek és Amerikába költözhessenek.

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Ezt mondták akkor

„Most azt tervezzük, hogy megosztjuk az időnket az Egyesült Királyság és Észak-Amerika között, továbbra is tiszteletben tartva a királynővel, a Nemzetközösséggel és a pártfogóinkkal szembeni kötelezettségeinket” – nyilatkozta akkor a pár, azóta Los Angelesben telepedtek le.

Kiemelt kép: Meghan Markle