Meghalt egy férfi vasárnap egy kigyulladt házban Dunakeszin – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.
Ikerházban csaptak fel a lángok
A tájékoztatás szerint egy ikerház felében és melléképületében csaptak fel lángok, a tűzben egy 57 éves férfi meghalt.
Melléképületből terjedt a tűz
Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: Dunakeszin a Munkácsy Mihály utcában egy harminc négyzetméteres melléképület gyulladt ki, és a tűz átterjedt a szomszédos ikerház egyik felére.
FRISS:
Súlyos baleset az M4-esen Vecsésnél, autók ütköztek a pécsi nyugati elkerülőn
Egy valaki kimenekült
A melléképületből egy ember kimenekült, egy másikat pedig ki kellett hozni az égő épületből.
EZ IS ÉRDEKELHET:
Tragédia: tragikus balesetben elhunyt a magyar olimpiai bronzérmes kajakozó
Eloltották a lángokat
A fővárosi hivatásos és a fóti önkéntes tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával három vízsugárral oltották el a lángokat, jelenleg az utómunkálatokat végzik – tette hozzá a szóvivő.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Az amerikai kormány nyilvánosságra hozta a titkosított UFO-aktákat, egy hivatalos irat szerint Budapest felett is azonosítatlan repülő tárgyak cikáztak
- Egy hét alatt négy gyerek került a Heim Pálba gombelem lenyelése miatt – az egyik beteget műtüdővel tartják életben
- Lezárja a rendőrség a temetőket Dunapatajon, négy ember holttestét exhumálják a nyomozók – Ez lehet a döbbenetes ügy hátterében
- Elég volt a Balaton betonozásából! – békés demonstrációt hirdettek szombatra Fonyódon
- Balesetsorozat az M1-es autópályán: mindkét sofőr elaludhatott, a moldáv kisbuszt vezető férfi életéért küzdenek, 8-an meghaltak
EZ IS ÉRDEKELHET:
Meghalt egy kislány a tűző napon hagyott autóban
Kiemelt kép: Illusztráció

