Halálos lakástűz ütött ki a Hajdú-Bihar megyei Bagamérban, amely során a katasztrófavédelemnek kellett intézkednie. Egy másik lakás Pilisvörösváron gyulladt ki, azonban ennek a szerencsétlenségnek a során nem sérült meg senki.
Lakástűz Bagamérban
Tűz keletkezett egy hajdú-bihari, bagaméri lakásban kedden reggel, közölte a Katasztrófavédelem az MTI-vel. A szerencsétlenségben egy ember a lángok áldozatává vált.
Negyven négyzetméteren égett a tűz
A hatóságok információi szerint a végzetes tűz végigpusztított a negyven négyzetméteres lakóház teljes terjedelmén a Petőfi Sándor utcában. A tűzoltók az oltás végeztével találtak egy embert az épületben, akinek az életét már nem tudták megmenteni.
Mutatjuk, hány lakástűz történt az elmúlt években:

Egy másik ház Pilisvörösváron gyulladt ki
A Katasztrófavédelem jelentése szerint történt egy másik tűzeset is kedden reggel, csakugyan a Petőfi Sándor utcában, csak épp nem Bagamérban, hanem Pilisvörösváron. Ennél a tűzesetnél a tűzoltóknak a tetőt kellett eloltaniuk.
Épphogy nem történt nagyobb baj
A helyi önkéntes tűzoltóknak még sikerült a hivatásos, fővárosi tűzoltók kiérkezése előtt kihozniuk két gázpalackot a körülbelül nyolcvan négyzetméter alapterületű, kétszintes épületből, ezzel megóvták az épületet a még nagyobb szerencsétlenségtől. Az égő épületben senki sem tartózkodott.
Eloltották a lángokat
A pilisvörösvári önkéntes és a fővárosi, hivatásos tűzoltóknak köszönhetően sikerült eloltani a pilisvörösvári épületben felkapó lángokat. A hivatalos jelentés szerint az egységek megbontották az épület tetejét is a munkálatok során – írja a Kékvillogó.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Dráma a soproni iskolában: leesett a lépcsőről egy diák, napok óta mélyaltatásban tartják
- Karácsony Gergely és Magyar Péter összebalhézott a Sziget fesztivál miatt, a politikusok marakodása kivégezheti a legendás eseményt
- Elfogták a férfit, aki durván megvert és kirabolt egy nőt a sülysápi vasútállomáson
- Október 23: Orbán Viktor és Magyar Péter rendezvénye miatt szinte egész nap lezárások lesznek Budapesten
- Megszólalt Menczer Tamás, miután Pilisborosjenő polgármestere nem engedi, hogy felszólaljon az ünnepi megemlékezésen
Kiemelt kép: Illusztráció