Elhunyt Magyar Gyula, a Keszthelyi televízió egyik alapítója. A tévés 74 éves volt.
Székesfehérváron született
Magyar Gyula Székesfehérváron látta meg a napvilágot 1947-ben, majd a városban végezte el a Sárvári Endre gép- és híradástechnikai technikumot, utána pedig a családjával Hévízen telepedtek le
Két gyermek édesapja
Feleségével 1972-ben házasodtak össze, két gyermekük született.
EZ IS ÉRDEKELHET!
Újabb pedagógus vesztette életét koronavírusban: egy pécsi iskola igazgatója is a járvány áldozata
Munkássága
A tévés 1985-ben alapítója volt a Keszthelyi Televíziónak, műszaki vezetői pozíciót töltött be, valamint a mai Asbóth iskola jogelődjének szakoktatója volt, emellett pedig informatikát oktatott a Farkas Edit Gazdasszonyképző Szakiskolában.
Tagja volt a Keszthelyi Ipartestületnek, ahol a felügyelőbizottság elnöki tisztjét töltötte be, valamint a sport területén is kiemelkedő volt – írja a Blikk.
NE HAGYD KI!
Hihetetlen összefogás: vérplazmájukkal segítenék a rajongói a koronavírussal küzdő Balázs Fecót
Koronavírusban hunyt el
Magyar Gyula november 11-én hunyt el koronavírus-fertőzés következtében.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Videó az ámokfutásról: Kilométereken át a forgalommal szemben száguldott egy 69 éves sofőr az M6-os autópályán, azt sem tudta, hol van
- Életmentés a Római-parton: Hős táborozó gyerekek mentették meg két fuldokló kisgyerek életét, másodperceken múlt a tragédia
- Végigpróbálta a parkoló kocsik ajtóit a zuglói tolvaj, meglepően sokat tudott így lopni a 19 éves srác
- Négy napig bolyongott, 170 km-t gyalogolt a kánikulában a hőgutát kapott férfi, egy somogyi gabonatáblában találták meg kritikus állapotban
- Bűnt követett el Papp László, Debrecen fideszes polgármestere, lemondásra szólítják fel a hazugnak tartott városvezetőt
Kiemelt kép: illusztráció