Elhunyt Mihály Tamás, az Omega zenekar egykori basszusgitárosa, Liszt Ferenc és Kossuth Lajos-díjas zenész.

A zenekar közölte a halálhírét

„Mihály Tamás (1947-2020)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Mihály Tamás, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas basszusgitárosa elhunyt. Meghatározó alakja volt a hazai rockzenének, az Omega mellett szólólemezei és színpadi művei is maradandóak. Emlékét örökre megőrizzük” – írta a posztjában az Omega.

45 év után vált ki a zenekarból

A basszista 45 év után távozott az Omega együttesből, utoljára 2014-ben játszottak együtt, de távozását Kóbor János 2017-ben erősítette meg.

Zenész családból származott

A basszista apja, Mihály András az Operaház vezetője volt. Tamás maga is tanult klasszikus zenét a zenei konzervatórium gordonka szakán, ahol megismerte Presser Gábort.

Benkő László néhány napja hunyt el

Az Omega alapítótagja Benkő László három nappal ezelőtt hunyt el, hosszú ideje súlyos betegséggel küzdött. A zenész 77 éves volt.

Kóbor János megtörten nyilatkozott Benkő haláláról

„A múlt hétig még azt hittük, hogy most van egy rosszabb fázis, de majd a kórházban rendbe jön. Amikor Laci egy pár nappal ezelőtt bekerült a kórházba, és ott a vizsgálatoknál kiderült, hogy valami brutális módon megindultak a ráknak az áttétjei… már nem volt valószínű, hogy kijön” – mondta a TV2-nek Kóbor János.

EZ IS ÉRDEKELHET!

Ő volt Benkő László, a hazai rockszakma meghatározó alakja – Egy legenda életútja

Kiemelt kép: illusztráció Forrás, korai életéről: wikipédia