Site icon LikeNews

Újabb tanár halt bele a koronavírusba, egy iskolaigazgató lélegeztetőgépen van

Koronavírus következtében meghalt egy tanár, egy iskolaigazgató pedig lélegeztetőgépen van.

Már négy tanár hunyt el koronavírusban Magyarországon

A Népszava összesítése szerint már négy tanárról tudni biztosan, hogy koronavírus-fertőzést követően hunyt el.

Tiszafüredi iskola tanára volt

A tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskola egyik pedagógusa a koronavírus-fertőzés miatt elhunyt a kórházban – közölte a Népszavával a Karcagi Tankerületi Központ. A lap úgy tudja, közben, hogy mindeközbenkórházba került egy borsodi szakképzési intézmény igazgatója is, aki mesterséges lélegeztetésre szorul. Az iskolában több oktató is fertőzött, ezért hétfőn kezdeményezték a fenntartónál az intézmény bezárását, a távoktatás elrendelését.

Megszólalt a PDSZ

Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének  (PDSZ) választmányi tagja, megyei ügyvivője csak annyit erősített meg, hogy koronavírusos az igazgató és ő is abban bízik, hogy az intézmény engedélyt kap a digitális munkarendre.

Nem adnak tájékoztatást

A lap megkeresésére csak a Nemzeti Felnőttképzési és Szakképzési Hivatal válaszolt. Azt írták: a jogszabályok értelmében minden egészséggel kapcsolatos adat a személyiségi jogok körébe tartozik, ezért erről nem adható tájékoztatás. Ezek valóban szenzitív adatok, erre hivatkozott korábban Müller Cecília országos tiszti főorvos is, a Klebelsberg Központ (KK) a Népszavával viszont most azt közölte: az iskolák döntik el, közzéteszik-e összesített adataikat.

Több iskola is beszámolt az esetekről

Több iskola saját weboldalán rendszeresen be is számol arról, hány diák, pedagógus kapta el a fertőzést. Szűcs Tamás erről azt mondta, a fertőzött diákok, pedagógusok száma nem személyes, hanem közérdekű adat, amit minden intézménynek közzé kellene tennie.

Drámai számok

Mint ahogyan azt a LikeNews is megírta soha annyi halálos áldozatot nem követelt még itthon a vírus, mint az elmúlt 24 órában.

Közel 4000 új fertőzött

3989 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 86 769 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

84-en meghaltak, 348-an vannak lélegeztetőgépen

Elhunyt 84 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1973 főre emelkedett, 20 856-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 63 940 fő. Az aktív fertőzöttek 25%-a, az elhunytak 32 %-a, a gyógyultak 28%-a budapesti. 4767 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 348-an vannak lélegeztetőgépen.

Új intézkedések jönnek

Ahogy azt tegnap az elsők között a BudapestKörnyéke megírta a kormány minden olyan intézkedés ismételt bevezetésének a lehetőségét mérlegeli a koronavírus-járvány elleni védekezésben, amellyel tavasszal már élt – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn Budapesten, az Idősek Tanácsának ülésén.

Kiemelt kép: Illusztráció

Exit mobile version