Húsz év után újra beköltözhetnek otthonunkba a Szomszédok. Bujtás János rendező ugyanis a nagy sikerű teleregény folytatására készül. Az egykori szereplők szívesen folytatnák a sikersorozatot, Julcsi  azonban már most nemet mondott  a rendezőnek.

Hiába telt el két évtized az utolsó rész óta, még mindig a legnézettebb sorozatok egyike a Szomszédok. A nemrég elhunyt Horváth Ádám rendező egykori munkatársa, Bujtás János, most elhatározta, hogy folytatja a teleregényt.

„A Szomszédok a valaha volt legkedveltebb és legnézettebb sorozat. Magyarországon nemcsak az idősek, hanem a fiatalok is ismerik Pásztor Erzsit, vagyis Janka nénit, vagy Trokán Pétert, pontosabban Jánost, az erdészt. Valóságos branddé vált a sorozat, hisz nem tudunk úgy nézelődni a neten, hogy ne lássunk egy-egy szomszédos viccet vagy reklámot” – mondta a Borsnak Bujtás, aki hajdan technikai rendezőként, rendezőként dolgozott Horváth mellett.

Hozzátette, a főbb szereplők közül szinte mindenki vállalná, hogy részt vesz a folytatásban. Talán az egyetlen kivétel Ábel Anita, akit gyerekszínészként Bujtás hozott be a sorozatba.

 „Drága János, lehet, nem leszek népszerű, én úgy gondolom, ez a sorozat 99-ben befejeződött. Számomra mindenképp, ez egy kerek történet volt, egy csoda akkor, hogy 13 évig az emberek életében voltunk, és valahol az embe­rek a mi életünkben! Boldog vagyok, hogy ilyen színész­óriásokat ismerhettem meg, és ha gyerekként akkor nem is tudtam igazán értékelni, most 44 évesen tudom, milyen ajándék volt ez a sorstól! Sok sikert kívánok a folytatáshoz, ha valóban lesz, de ebből a társulatból én 1999-ben kiléptem! Úgy érzem, a tisztesség úgy kívánja, hogy ezt leírjam! Örökké kellemes nosztalgiával fogok ezekre az időkre gondolni! Ölelek mindenkit” –írta a rendezőnek az egykori Julcsi.

Kiemelt kép: MTV