A Pest megyei Kistarcsa egyik parkolójában és Pomázon fogta el a rendőrség azokat az unokázós csalókat, akik több mint másfél millió forintot és ékszereket csaltak ki két idős nőtől.A bűncselekményhez a futárokat beszervező férfit is azonosították; a 18 éves Mursa Gábor László ellen elfogatóparancsot adtak ki.

Június 2-án a nyomozók 21 óra 50 perckor egy kistarcsai parkolóban állítottak meg egy autót, melynek utasainál több mint 1 millió forintot és ékszereket találtak; a rendőrök L. Cintiát és két társát, B. Attilát és B. Jánost elfogták.

A nyomozók kiderítették, hogy az autóban talált pénzt és ékszereket nem sokkal korábban csalták ki egy idős nőtől a már bevált unokázós módszerrel; a kistarcsai asszonyt kora este egy angliai telefonszámról hívta fel egy ismeretlen férfi, és az unokájának adta ki magát. Azt mondta, hogy balesetet szenvedett, összetört egy drága autót, és a kárt a helyszínen kell rendeznie. Az álunoka azt kérte az asszonytól, hogy szedjen össze minél több pénzt és ékszereket, majd adja oda annak a nőnek, akit érte küld. A sértett összeszedte a megtakarított 1 millió forintját és ékszereit, majd egy szatyorba tette, és lakása előtt átadta a csomagért érkező futárnak.

A rendőrök megállapították, hogy a kistarcsai bűncselekménynél a futár szerepét betöltő L. Cintia egy Budapesten elkövetett csalással is gyanúsítható. A csalók az unokázós történettel egy idős kőbányai lakost vertek át két egymást követő napon, és a kicsalt pénzt és ékszereket a sértettől május 18-án és május 19-én is L. Cintia vette át. 

Egy nappal később a nyomozók a kistarcsai csalás helyszínének közelében elfogott L. Cintiát, B. Attilát és B. Jánost a BRFK 10. kerületi Rendőrkapitányságára állították elő, ahol csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, és őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. 

A nyomozók az eljárás során azonosították azt a férfit is, aki a gyanú szerint a csalások elkövetéséhez a futárt beszervezte; a 18 éves Mursa Gábor László ellen elfogatóparancsot adtak ki.  

Ugyanebből az elkövetői körből azonosítottak a rendőrök egy tarnaörsi férfit, aki 2020. június 4-én egy idős pomázi nő lakásához ment, hogy ott átvegyen fél millió forintot.

Az idős nő elmondta a nyomozónak, hogy egy férfi az unokájának adta ki magát, és azt állította, hogy egy biciklis miatt nekiütközött az előtte álló autónak, ami összetört, és ha megtéríti a kárt, akkor nem jelentik fel a rendőrségen. A 83 éves asszony összeszedett fél millió forintot, amit egy férfinak adott át, akiről azt hitte, hogy unokája küldte hozzá a pénzért.

A férfi átvette a borítékot, beült az autójába, és éppen indulni akart, amikor a rendőrök lecsaptak rá. Amikor átvizsgálták a ruháját, a zsebéből előkerült az 500 ezer forint. A nyomozók a férfit előállították a X. kerületi Rendőrkapitányságra, őrizetbe vették, és csalás bűntett gyanúja miatt hallgatták ki; a tarnaörsi férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését, és az is kiderült, hogy őt is Mursa Gábor László szervezte be. A rendőrök előterjesztést tettek a tarnaörsi férfi letartóztatásának indítványozására.

A BRFK nyomozói a kistarcsai csalás sértettjének és a pomázi asszonynak is hiánytalanul visszaadták a pénzt és az ékszereket.   

Belső kép: a körözött Mursa Gábor László – Forrás: police.hu