Az egészségügyi és biztonsági alkalmazottakkal indul az oltási kampány a Vatikánban, a vakcina megfelelő hőmérsékletű tárolásához külön hűtőberendezést szereztek be – közölte Vatikánváros egészségügyi és higiéniai hivatala szombaton.  

Jövőhéten kezdődik

A közlemény szerint az oltási kampány a jövő héten indul, és január második felére már annyi vakcina érkezik a Vatikánba, amely fedezi a szükségleteket, az egyházi és világi dolgozókat is beleértve.

Vettek hűtőberendezést

Vatikánváros egészségügyi és higiéniai hivatala hangsúlyozta, hogy az oltóanyag megfelelő tárolására az ahhoz szükséges nagyon alacsony hőmérsékletet biztosító hűtőberendezést vásároltak.

Őket szeretnék először beoltani

A vakcinák beadásában való részvétel önkéntes lesz: elsőként az egészségügyi és biztonsági alkalmazottakat akarják beoltani, valamint mindazokat, akik a hívőkkel, látogatókkal leginkább kapcsolatban állnak, például a Szent Péter-bazilikában szolgáló őröket vagy a vatikáni posta dolgozóit.

Ők is kaphatnak védőoltást

Oltásban részesülnek a Vatikánban dolgozó egyháziak is, elsőként azok, akik az előrehaladott életkoruk miatt veszélyeztetett kategóriába tartozónak számítanak. Az oltóállomást a Vatikán területén található, VI. Pálról elnevezett audiencia-terem előcsarnokában alakítják ki – írja az MTI.

Ferenc pápáról nincs információ

A közlemény nem pontosította, hogy a 84 éves Ferenc pápát beoltják-e, és ha igen, ez mikor történik meg.

Ennyi oltóanyagot rendeltek

Olasz sajtóértesülések szerint a Vatikán tízezer adag oltóanyagot rendelt. 

Ők is hozzájuthatnak

A Vatikánban dolgozó egyháziak és világiak száma háromezer körül mozog, de a tervek szerint beoltják a dolgozók családtagjait, valamint a már nyugdíjban levő vatikáni dolgozókat is.

EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI

Kiemelt kép: Vatikán/ Pexels