Fél évszázados rejtett hibákat találtak a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújításakor, emiatt a csarnok átadása decemberről várhatóan jövő nyár végére csúszik. A 9 millárdba kerülő felújítás 2022. második negyedévig tervezett végső határideje azonban nem módosul – közölte a MÁV hétfőn.

Meglepetés

A vasúttársaság tájékoztatás szerint az előre nem látott hibák miatt pót- és többletmunkákat kellett elrendelni, az utascsarnok meghosszabbított lezárása idején.

Szerkezeti repedések

A tetőszerkezet felújítása során váltak láthatóvá szerkezeti repedések, a csapadékot levezető csatornák súlyos korrodálódásai, amelyek miatt akadálytalanul áztak a falak.

A Nyugati felújítása – Forrás: Facebook/MÁV

Váratlanul teljes falakat kell felújítani

A foltszerű javítás nem jelentene tartós megoldást, ezért az örökségvédelmi szervezettel egyeztetve a teljes belső falazatot felújíttatják 1210 négyzetméteren.

Ablakokat is cserélni kell

A csapadékvíz nyílászárókat is tönkretett, emiatt felújítanak 75 ablakot, ajtót, és újra az eredeti barna színre festik azokat.

Mást is később vettek észre

A tájékoztatás szerint a felújításkor derült ki az is, hogy a belső lábazati kövek nagyon erodáltak, nem javíthatók, ezért ezeket az örökségvédelmi hatósággal egyeztetett módon teljesen felújítják.

A Nyugati felújítása – Forrás: Facebook/MÁV

További korszerűsítések

A csarnok felújításán túl a MÁV 2021. június 19. és július 17. között további korszerűsítéseket is végez, hogy újranyitáskor színvonalasabb, komfortosabb, tisztább környezet, modernebb utastájékoztató-rendszer fogadja az utazóközönséget – közölte a vasúttársaság.

Hatalmas ledfal is lesz

Hasonlóan a Keleti pályaudvaron tavaly elvégzett korszerűsítéshez, a Nyugati csarnokában is új utastájékoztató ledfal épül, az információs táblákat egységesítik.

Sok dolgot javítanak

A peront újraaszfaltozzák, a sérült vagy hiányzó üvegeket pótolják, a felületeket graffiti-mentesítik, egységes kinézetű padokat, peronbútorokat helyeznek ki. Javítják a márvány- és kőburkolatokat, mellvédeket, lépcsőkorlátokat.

Rámpa is lesz a mozgáskorlátozottaknak

A Teréz körút felől rámpa segítségével akadálymentesen lehet majd megközelíteni a pénztárakat. A MÁV-START 2021-ben 27 jegykiadó automatát telepít a pályaudvarra – közölte a MÁV.

9 milliárdba kerül

A Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítását  a Magyar Építő Zrt. hajtja végre, az összköltség csaknem 9 milliárd forint.

MTI/BPK/MÁV, Kiemelt kép: Nyugati páyaudvar – Forrás: Facebook/MÁV