Site icon LikeNews

Vastapsot kapott Csuja Imre, miután színpadra lépett fia halála után

Második fia elvesztése után pár nappal óriási lelkierőről tett tanúbizonyságot Csuja Imre. A színész előző napi szereplését még lemondta, de szombaton már  a Hamletben, Polonius szerepében lépett színpadra.

Két nappal kisebbik gyermeke halála után már színházban játszott Csuja Imre.

Shakespeare  legismertebb drámájában, a Hamletben alakította Polonius, az állami főtanácsos szerepét. A drámai darabban először őt ölik meg, majd lánya, Ophelia öngyilkosságot követ el, fia pedig tőr általi halált hal.

Ahogyan a Likenews.hu is beszámolt róla, nagyobbik fia, Gergő tizenhat évvel ezelőtt halt meg, kisebbik fia pedig a múlt héten. Mindketten saját kezűleg vetettek véget az életüknek.

Ezért is vall rendkívüli profizmusra, a közönség iránti szeretetre és tiszteletre, hogy nem a tragédia után nem vonult vissza, hanem a közönséget választotta.

„Csodálatos előadás volt, megérte eljönni. Komolyan aggódtam, hogy elmarad, hiszen én is hallottam arról, mi történt a művész úr fiával. Mindenki lélegzete elakadt, amikor megjelent a színpadon. Igazi profi módjára játszotta a szerepét, semmi nem látszott az arcán, még a végén, a tapsrendnél sem, pedig óriási ováció fogadta őt és a többi színészt”  – mondta egy néző a Ripostnak

Az előadás végén az Örkény Színház nézői hosszú percekig tapsoltak Csuja Imrének.

Kiemelt kép: Csuja Imre – Forrás: Örkény Színház

Exit mobile version