Időről-időre véres dolgokat köhögtem fel, sokszor voltam kába, és az átvirrasztott három éjszakán mindvégig négy gyermekem arca lebegett előttem, hogy haza kell mennem, fel kell őket nevelnem. A szervezetlenség és felkészületlenség miatt életem hajszálon múlott.” E sorok írója még mindig kórházban fekszik. Legeza Örs nincs ötven, alapbetegsége sincs. A Lendület- és Humboldt-díjas kutató, az MTA doktora nem azért írta meg beszámolóját, hogy pánikot keltsen. Azért írta meg és bocsátotta a Válasz Online rendelkezésére, mert életek múlhatnak ezen a tudáson. Hála, tisztelet, köszönet, elkeseredettség és döbbenet története egy még mindig pozitív koronavírusos tollából.

Óriási hálával tartozom Istennek, amiért élek. Amiért dolgozhatok tovább és nevelhetem négy gyermekemet. Elkeseredett azért vagyok, mert magyar állampolgárként nehezen juthattam hozzá a szükséges egészségügyi ellátáshoz. Megdöbbentem, hogy a szervezetlenség és felkészületlenség miatt életem csak egy hajszálon múlott – írja a kutató, majd így folytatja a sorait:

Negyvennyolc éves fizikus kutató vagyok. Nem szenvedek semmilyen krónikus betegségben. Heti háromszor leúszom 2000 métert gyorsban, heti kétszer judo és jiu-jitsu sportágakban edzek.

Március 15-én, vasárnap lettem lázas. Fájt a mellkasom és nehezen kaptam levegőt. Azonnal felhívtam az orvosi ügyeletet, említve azt is, hogy előző héten Ausztriában voltam szakmai konferencián. Később visszahívtak és mondták, ez nem a SARS-CoV-2 vírus, hanem valami más eredetű kórokozó, illetve Olaszország számít potenciális vírusforrásnak. Két nap után a tünetek elmúltak, a sport miatt a mellkasi fájdalmakat izomgörcsnek gondoltam, így az orvosi véleményt el is hittem.

Két nappal később újra belázasodtam. Feszített a mellkasom légzéskor, hányingerem volt és nagyon furcsán fájt a fejem. Felhívtam a háziorvosomat, az őt helyettesítő kolléga felhívta a járványügyi centrumot, a Nemzeti Népegészségügyi Központot, és megrendelte a házi tesztelést is számomra. Annyit tudtak csak mondani a központból, hogy maradjak otthon két hétig. Nyilván enélkül is ezt tettem volna.

A hétvége nagyon rosszul telt, végig azzal kísérleteztem, hogy hogyan tudok hasi légzéssel úgy levegőt venni, hogy a mellkasom szinte ne is mozogjon. Szerencsére a különféle légzéstechnikákat megismertem a küzdősportban töltött 27 évem alatt.

Hétfőn hívott a háziorvosom, hogy olvasta a feljegyzést rólam és érdeklődött, mi lett a teszt eredménye. Mondtam, hogy nálunk senki sem volt tesztelni, és továbbra sem érzem jól magam.

Végül pénteken, azaz egy héttel később jött egy kedves úr tesztelni. A mintavételnél a kémcsöveket nekem kellett fognom, mert tartókat sem kaptak. Sajnos feleségemet és gyermekeimet kérésem ellenére sem tesztelték.

Vasárnap az egész jobb oldalamat átjáró, olyan fájdalomra ébredtem, amilyet még soha nem éreztem, pedig a küzdősportban hozzászoktam komoly fájdalmakhoz. Hajnalig szinte csak ülve tudtam levegőt venni a bal tüdőmbe. Reggel hívtam a háziorvosomat, aki azonnal kihívta a mentőket és a Szent László Kórházba vittek vizsgálatra.

Folyamatos oxigénadagolást kaptam. Másnap már szinte beszélni se tudtam, a röntgen szörnyű képet mutatott, kétoldali, nagyon súlyos tüdőgyulladásom lett, maximális fokozaton kaptam az oxigént és az orvosok mindent megtettek, hogy megállítsák állapotom romlását. Mivel a koronavírusnak jelenleg nem ismert egyértelműen hatásos ellenszere, ezért nagyon sokféle gyógyszert kaptam, egyfajta kísérleti nyúl lettem.

Időről-időre véres dolgokat köhögtem fel, sokszor voltam kába, és az átvirrasztott három éjszakán mindvégig négy gyermekem arca lebegett előttem, hogy haza kell mennem, fel kell őket nevelnem. Küzdöttem, ahogy tudtam, nehogy lélegeztetőgépre kerüljek.

A húsvéti ünnepeket egészen más szemszögből szemlélhettem. Nagy leckét kaptam az Úrtól, sok mindent átgondoltam. Hosszú út áll még előttem a teljes felépülésig és nagyon imádkozom, nehogy maradandó egészségkárosodást szenvedjek. Hazamenetelem időpontja továbbra is kérdéses, mert egy hónap után még mindig pozitív a COVID-19 tesztem. 

Úgy érzem, hallgatásommal bűnt követnék el, hiszen történetem talán rávilágít a médiából nem ismert, valós helyzetre és remélhetőleg sokaknak segíthetek vele. Ha ugyanis beteg lesz valaki és nem tesztelik, akkor az alap egészségügyi ellátásban nem mehet vizsgálatokra a védőfelszerelések hiánya miatt, a kiemelt kórházakba pedig nem mehet, hiszen nem azonosított COVID-19-es pozitív beteg. Az ördögi kör tehát bezárult, saját otthonunkban vagyunk esetleg halálra ítélve.

Ezért nyomatékosan felhívom minden honfitársam figyelmét: ha a betegség tüneteit észleli magán, foggal-körömmel kényszerítse ki a rendszerből a tesztelést.

A rendszer a tesztelések elodázásával nemcsak a magyar embereket csapta be, tette súlyosan félrevezetővé a statisztikákat, de életünket is veszélyezteti. A védőfelszerelések hiányával pedig a hazát szolgáló egészségügyi dolgozók életét tették ki veszélynek.

Történetem összességében rámutat arra, hogy a betegség legyőzhető, még ha néha sok küzdelem árán is. Vigyázzon mindenki magára, legyen nagyon éber és köszönök még egyszer minden törődést és segítséget!

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI/Balogh Zoltán