„Gaz van itt va rendorok” írta ismerősének a budapesti férfi, mielőtt a 7. kerületi nyomozók személyi szabadság megsértése, kitartottság, szexuális erőszak és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt elfogták.

Közösségi médián keresztül ismerkedtek meg

A közösségi médián keresztül ismerkedett meg egy 27 éves Heves megyei nővel egy férfi 2020 őszén.

Erre akarta rávenni a férfi a fiatal nőt

A nyomozás adatai szerint az üzenetváltások után a fővárosban találkoztak, ahol a férfi arra akarta rávenni, hogy egy szexuális szolgáltatásokat hirdető weboldalra regisztrálják.

A nő ezt nem akarta, fenyegetni kezdte férfi

A nő erről hallani sem akart, de a férfi nem engedte ki a lakásból, azzal fenyegette, hogy megöli családját, majd megerőszakolta áldozatát – írja a Kékvillogó.

Kényszerítette

A nőnek később anyagi ellenszolgáltatásért kellett másokkal lefeküdnie, a pénzt az elkövető elvette tőle.

Meg is verte és fojtogatta

A férfi folyamatosan fenyegette, volt, hogy megverte és fojtogatta a sértettet, aki nélküle nem is mehetett sehova. A nő végül családjától kért segítséget, akik december 21-én fordultak a rendőrséghez.

A rendőrök lecsaptak rá

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 7. Kerületi Rendőrkapitánysága egy erzsébetvárosi lakásban még aznap megtalálta a prostitúcióra kényszerített nőt.

A lépcsőházban fogták el

A lépcsőházban fogták el a 34 éves budapesti J. Istvánt, akit személyi szabadság megsértése, kitartottság, kerítés, szexuális erőszak, prostitúció elősegítése és súlyos testi sértés kísérlet megalapozott gyanúja miatt vettek őrizetbe, letartóztatásának indítványozására előterjesztést tettek, írja a Police.

Itt a videó az őrizetbe vételről:

Kiemelt kép: részlet a videóból