Az elmúlt napokban több településén úgynevezett házaló csalók tűntek fel. Bekopognak és valamilyen szolgáltatást akarnak elvégezni, általában előre elkérik a pénzt. Itt a rendőrség 5 tanácsa, hogyan kerülhetjük el, hogy a csalók áldozatává váljunk.

Bárkit megtévesztenek

Szentendre Pannóniatelep városrészen járda és kapubehajtó aszfaltozásra kértek pénzt, Pilisvörösváron ereszcsatorna-javítást ajánlottak – írja a BudaPestkörnyéke.hu hírportál. A csalók munkásruhában voltak, megtévesztően jó szöveget nyomtak le. Egy hölgy majdnem bedőlt nekik, történetét a Facebookon osztotta meg, ezt írta:

„Pannóniatelepen becsöngett ma hozzánk egy férfi munkásruhában azzal az ajánlattal, hogy a kapunk előtti járdát, illetve behajtót, ami az útburkolat felújításakor már nem fért bele a keretbe, megcsinálják most, ha szeretnénk, mert épp itt dolgoznak a közelben, a szomszédos utcákban jelenleg is hasonló munkákat végeznek. Jó áron megcsinálják, ecsetelte is milyen módon, milyen szerszámokkal.

Mondtam, hogy rendben benne vagyok, úgy is terveztük ezt a munkát. Ekkor jött a váratlan kérés: akkor fizessem ki előre. Innen persze már sejtettem, hogy csalóval van dolgom. Mondtam, hogy nem gondolja, hogy erőre kifizetem, hiszen azt sem tudom ki ő, egy szerszám sincs nála. Akkor jött a következő kérés: akkor csak a felét fizessem ki. Nyomatékosan mondtam, hogy nem fizetek előre. Erre jelezte, hogy nem gond, szól a többieknek és rögtön visszajönnek. Természetesen nem jöttek. Azért is osztottam meg ezt, nehogy valaki bedőljön nekik, és pénzt adjon” – írta egy szentendre facebookozó.

Csatornaszerelést kamuztak

A pilisvári helyi lapban azt írták, hogy Pilisvörösváron többen jelezték a rendőrségen, hogy ereszcsatorna-javítás ürügyén pénzt próbáltak kicsalni tőlük. A rendőrség a bűncselekmények megelőzése érdekében óvatosságra int mindenkit. Az elmúlt napokban Pilisvörösváron ún. „házaló csalók” tűntek fel, akik külföldi rendszámú, sötét színű autóval járják a települést.

A csalók különböző használati tárgyak, kések, edénykészletek árusítása ürügyén próbálnak bejutni főleg idős emberek otthonába, illetve kisebb-nagyobb építőipari munkák, ereszcsatorna kivitelezés, javítás, elvállalásával is pénzt akarnak szerezni.

A házaló árusok módszere az, hogy nagyon határozottan, olykor agresszívan és erőszakosan lépnek fel a kiszemelt áldozatukkal szemben. A pszichés nyomás hatására ugyanis a sértettek gyorsan szabadulni akarnak a kiszolgáltatott helyzetükből és a mielőbbi „szabadulás” reményében gyorsan megkötik az üzletet.

Itt a rendőrség 5 tanácsa, hogy felismerd a házaló csalót

  1. Amennyiben ismeretlen személyek szolgáltató, vagy valamely hivatal munkatársaként bemutatkozva szeretnének bejutni az Önhöz, úgy minden esetben kérje el tőlük a fényképes igazolványukat. Az adatokat olvassa el, szükség esetén ellenőrizze azok valódiságát, mert előfordulhat, hogy a csalók ezzel a módszerrel akarnak bejutni az ingatlanába.
  2. Amennyiben elengedhetetlen, hogy idegeneket engedjen be a lakásába, házába, ne legyen egyedül, hívjon át szomszédot, ismerőst, közeli hozzátartozót. Ne hagyja egyedül, vagy felügyelet nélkül otthonában az ismeretleneket még rövid időre sem.
  3. Sem a szolgáltatók, sem a hivatalok munkatársai nem kézbesítenek túlfizetésből adódó készpénzt, ilyen esetekben a többlet a következő esedékes számlákon kerül jóváírásra, illetve postai úton, vagy átutaláson kerül kifizetésre a különbözet.
  4. A hivatalok alkalmazottjai sosem kérnek, és nem vesznek át készpénzt, vagy értéktárgyat az ügyfelektől. Megőrző, értékmentő szolgáltatást nem végeznek.
  5. Amennyiben a házalók valamilyen szolgáltatást felújítást, javítást kínálnak Önnek, és szándékában áll azt igénybe venni, a szolgáltatás megrendelésekor ne adjon előleget. A szolgáltatás díját annak elvégzése után fizesse meg.

Ha mégis megkárosítják, haladéktalanul tegyenek bejelentést a rendőrségen személyesen, vagy a 112-es ingyenes segélyhívó számon!

Kiemelt kép: illusztráció