Eltűnt az idén januárban elhunyt Gesztesi Károly házának a hirdetése. A színész gyermekei négy hónappal ezelőtt hirdették meg a luxuslakást.
Mérsékelték az árát
Gesztesi gyerekei először 210 millió forintért árulták a néhai színész otthonát, majd pedig 189 millió forintra mérsékelték az árát.
Nem tudták eladni
A Blikknek a színész 19 éves fia Márkó elmondta, hogy nem adták el az ingatlant, a hirdetést visszavonták elsősorban a járványhelyzet miatt.
Ott élnek a házban
Márkó édesanyjával és két édestestvérével a 17 éves Dáviddal és a 11 éves Áronnal él a 217 négyzetméteres kétgenerációs villában.
EZ IS ÉRDEKELHET!
Elhunyt Jamie Foxx húga: megható sorokkal búcsúzott a világhírű színész
Közösen döntöttek a jegelés mellett
„Később még meghirdetjük, de még nem tudjuk, mikor. Amikor majd úgy gondoljuk, de arról is közösen egyeztetünk” – mondta Márkó a Blikknek. Hozzátette, hogy az öt testvér, tehát Gesztesi másik két házasságából született gyermekével Mátéval és Pankával együtt döntöttek a jegelés mellett.
A gyerekek öröklik a vagyont
Gesztesi öt gyermeke örökli a vagyont, ők, illetve jogi képviselőik teljes egyetértésben írták alá a hagyatékátadó végzést, amelynek az ingatlan a legnagyobb tétele, de egy értékes gépjárműt is hagyott hátra a színész.
Nem volt vita
„Példaértékű és Karcsi emlékéhez méltó megegyezés született. Tragikus halála után hátrahagyott örökségéből mind az öt gyermeke teljesen egyforma arányban részesült. Az egyeztetés során sem vita, sem ellentétes akarat nem volt, de még ellenvélemény sem, inkább csak döbbenet és szomorúság, hogy ennek így kellett történnie. A közjegyző végzését mindannyian tudomásul vették és elfogadták” – mondta a Blikknek dr. Borbély Zoltán, aki Gesztesi jó barátja volt.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Nagydorogi csecsemőgyilkosság: súlyosan bántalmazhatta az édesanyja halála előtt a kéthetes csecsemőt, a rendőrség őrizetbe vette Viktóriát
- A földdel teszik egyenlővé a Hős utcai nyomortanyát, kezdődhet a TEK, új műveleti központjának építése
- „Attól félek, nem hisznek a páromnak” – a holtan talált kéthetes csecsemő anyja azt állítja, egy fekete autós rabolta el a kis Attilát
- Tömegbaleset Nyírmihálydinál: ketten meghaltak, nyolcan megsérültek
- Családi balhé Orosházán: a szántóföldön keresztül üldözte feleségét egy férfi, mindketten ittasan ültek a volán mögé
Kiemelt kép: Gesztesi Károly