Site icon LikeNews

Weisz Fanni hazatalált: összegezte a 2020-as évet a modell

Weisz Fanni egy Instagram posztban összegezte a 2020-as évet, amit igen vegyes érzelmekkel zárt, rengeteg jó dolog is történt vele, de csak úgy mint mást is őt is érintette a koronavírus-járvány és, amit az magával hozott.

Ő próbál pozitívan tekinteni

„Szomorú év végén járunk. Mindig arra tanított az anyukám, hogy ha valami nagyon rossz, akkor is, ha az csak egy pillanat, de valami kicsi jó, mindig van benne. Azt a kicsit kell megkeresni és abból táplálkozva tovább lépni. Tekintsünk kicsit vissza pozitív szemmel az elmúlt évre” – kezdte a bejegyzését Fanni.

Hazatalált

„Hazataláltam a családomhoz és rám talált a szerelem, kaptam egy csodálatos társat @mrbky ❤️De mire tanított 2020 mindannyiunkat? ☝🏼Megtanulhattuk, hogy a boldogsághoz nem kell világraszóló nagy utazás, nem kellenek a nagy bulik, pont elég egy ölelés és a szeretteinkkel töltött meghitt pillanatok. Megtanulhattuk, hogy a gyermekek a legerősebbek és azt is, hogy védelmeznünk kell a gyengébbeket és szüleinket, nagyszüleinket, akik egész eddigi életünkben védelmeztek minket” – folytatta a bejegyzését a modell.

Sok év után békült ki a családjával

A LikeNews is megírta, hogy Fanni édesanyjával és nagyszüleivel öt év után kötött békét, ám azóta elválaszthatatlanok.

Fanni távolodott el

„Egyik napról a másikra eltávolodtam a családomtól. Utólag sem értem, hogyan hagyhattam ezt, nem találom még a választ. Anyu, a családom mindig nagyon szeretett, boldog voltam, mégis úgy éreztem magam, mint egy kismadár, aki kalitkában van, és szabadulni akartam” – nyilatkozta Fanni korábban.

Egy éve döntött úgy, hogy visszaszeretné kapni a családját

“Nagyjából egy éve jött el az a pont, amikor nem bírtam tovább. Írtam anyunak, hogy szeretném meglátogatni. Amikor ott álltam az ajtó előtt, olyan hevesen vert a szívem, hogy azt hittem, rosszul leszek. Bekopogtam, és féltem, hogy mi történik. Felpofoz? Kiabálni fog velem? Elküld? De amint meglátott, elsírta magát, ahogyan én is, és végül csak hosszasan öleltük egymást. Utána a nagyszüleimhez mentem. Amikor megláttam őket, elszégyelltem magam. Hogyan tehettem meg velük, szegény papával és mamával, hogy évekig feléjük sem néztem?”

Elvált

Közben Fanni és egykori párja Hajmásy Péter a válás mellett döntöttek, de nem sokkal később rátalált a szerelem Bókay Gergő személyében.

Kapcsolódó!

Ez állhat Weisz Fanni és Hajmásy Péter szakításának hátterében

Ne feledjük mit tanított 2020

„Köszönet azoknak, akik küzdenek azért, hogy visszakaphassuk régi életünk, ami valószínű, már nem lesz ugyanolyan. Reménykedjünk és tegyünk azért együtt, hogy amikor visszaáll a régi kerékvágásba minden, ne feledjük mire tanított minket az elmúlt év és maradjon szívünkben azok emléke, akik áldozatául estek! Búcsú 2️⃣0️⃣2️⃣0️⃣! Várunk 2️⃣0️⃣2️⃣1️⃣!!! Boldog Új Évet Kívánok Nektek! Köszönöm, hogy itt vagytok velem❤️'” zárta a posztját Fanni.

A teljes bejegyzést itt tekinthetik meg:

Nagyon boldogok a párjával

Kiemelt kép: Weisz Fanni

Exit mobile version