Meglepő dolgokat mondott egy új tanú VV Fanni tárgyalásának hétfői napján.

Évek óta ismeri az elrablót

Az egyik új tanú, akit kihallgattak Sz. Zoltán évek óta ismeri és üzleti kapcsolatban állt VV Fanni feltételezett elrablójával, B. Lászlóval.

Létezett a szörfdeszka-projekt

A férfi a bírónőnek elmondta, hogy tényleg létezett az úgynevezett szörfdeszka-projekt, amibe Fannit is beszerették volna venni. B. László három éve azt mondja, hogy ez az oka, amiért Fannival kapcsolatba lépett, nem pedig azért, hogy elrabolja és kioltsa az életét – írja a Bors.

További bűnügyi híreket itt olvashatsz!

Meghiúsult

Sz. Zoltán elmondta, hogy a terv meghiúsult, ugyanis nem jött össze a találkozó. „Nem jött össze egy találkozó időpont sem, B. László azt mondta nekem, a lány végül nem jött haza külföldről” – vallotta a férfi.

Megdöbbentek

Az új információn a bíróság is meglepődött, ugyanis ez egy újabb fordulatot jelent Novozanszki Fanni ügyében.

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Ott voltak a vádlott szülei is

B. László szülei szintén részt vettek a tárgyaláson, ám éltek azzal a jogukkal, hogy nem tettek vallomást a gyermekük ügyében.

EZ IS ÉRDEKELHET!

Gyermeke született VV Fanni elrablójának: Boldog apuka, de boldogtalan ember vagyok!

Erre a lépésre szánta el magát a család

Sajnos annak egyre kevesebb az esélye, hogy valaha megtudják, hogy hol van Fanni teste és habár a fájdalmukat nem enyhítheti a pénz, mégis úgy döntöttek, hogy legalább fizessen B. László, ezért kártérítési igényt fognak benyújtani.

Már csak így kerülthet elő a holttest

 „Fanni holtteste mostanra csak úgy kerülhet elő, ha a feltételezett gyilkos elárulná, hogy hova rejtette el. Mivel azonban a vádlott eddigi viselkedését látva erre semmi esélyt nem látok, úgy gondolom, nincs tovább mire várni, beadjuk a kártérítési igényünket. A bíróságtól azt is kérni fogom, hogy ne külön polgári perben tárgyalják a sérelemdíj ügyét, hanem a büntetőügy végén erről is döntsenek. Természetesen tudjuk, hogy a pénz semmit nem enyhít a szülők soha nem múló fájdalmán, de úgy gondoljuk: ha a vádlott vidáman éli életét, mintha nem is követett volna el semmit, legalább fizessen” – mondta a Blikknek a jogász.

Kiemelt kép: VV Fanni