Dunába esett és meghalt egy férfi Vácnál. A pecás egy társával együtt horgászott, amikor felborult a csónakjuk. Az áldozat zsebében több százezer forintot találtak a rendőrök.

Dunába estek

Dunába esett két férfi szerda délben Vác közelében. A férfiak egy nem túl jó állapotú csónakban ültek, amely váratlanul felborult.

Az egyik férfi kimenekült

Az egyik férfi ki tudott úszni, a másik viszont elmerült. A váci dunai szakaszán a váci hivatásos, a Duna másik oldalán pedig a szentendrei hivatásos, leányfalui önkéntes tűzoltók kezdték meg csónakok segítségével az eltűnt ember keresését.

Egy kajakos mentette ki az egyik férfit

„Nagyjából egy kilométerre lehettem a parton, amikor a baleset történt, így esélyem sem volt odamenni segíteni. Nagyon gyorsan elmerültek, de egy kajakos még időben érkezett és sikeresen kimentett az egyiküket. A 61 éves csónaktulajdonost elsodorta a folyó, a rendőrök csak jóval később tudták kihúzni a vízből” – mondta a Borsnak Tolnay Zoltán szemtanú, aki éppen a váci kompon teljesített szolgálatot.

A Hableány tragédiájánál is ott volt

Érdekesség, hogy a hajóskapitány ott volt tavaly május 29-én a Duna pesti szakaszánál is, amikor a Viking Sigyn szállodahajó letarolta a Hableány sétahajót. Visszatérve a szerdai tragédiára: miután az áldozatot a rendőrök kimentették a vízből, visszavitték a Váccal szemköz­ti tahitótfalui kompkikötőhöz. Egyelőre nem tudni, hogy mitől borultak fel a csónakkal, arról viszont többen is beszéltek a Borsnak, hogy a Duna azon szakasza a kiszámíthatatlan áramlatok miatt nagyon veszélyes.

Csak a holttestet találták meg

Az elmerült férfit félórával később találták meg három kilométerre a vízben, beemelték a hajóba, és megkezdték az újraélesztését, de már nem tudtak segíteni rajta. Az Országos Mentőszolgálat közölte: a helyszínre riasztott mentők két férfi ellátásában vettek részt, az egyik férfit a helyszíni ellátást követően stabil állapotban kórházba szállították, míg a másik férfi életét sajnos nem lehetett megmenteni.

Sok pénzt találtak a pecásnál

A felesége mellett a lánya és a veje is a helyszínre érkezett. Az elhuny férfinál több százezer forintot találtak, amit a holtteste mellé terítettek ki a rendőrök. A szerencsétlenül járt férfit csak órákkal később szállították el a helyszínről, a társa pedig a váci kórházba került. 

BRFK nyomoz

A BRFK az esettel összefüggésben vízi közlekedés halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt rendelt el nyomozást.

8,7 fokos a folyó vize

A Duna vízhőmérséklete a Vác melletti Gödnél a tegnapi adatok szerint 8,7 fok volt. A hideg víz egy fiatal szervezetet is megviselhet, de az áramlatok miatt az idős férfinak esélye sem volt a túlélésre. A társának óriási szerencséje volt, hogy még időben ki tudták menteni – írja a BudapestKörnyéke hírportál.

Kiemelt és belső kép: helyszíni felvétel a horgász kereséséről – Forrás: PMKI Szentendre HTP