Elképesztő erőről tett tanúbizonyságot a Farm VIP műsorában Kucsera Gábor. Az egykori olimpikon kajakozó elképesztő küzdelemben, ahol az erő volt a főszerep kishíján gyakorlatilag egymaga győzedelmeskedett Novák Zalán és Ambrus Attila kettőse ellen, ám a végén mégis feladni kényszerült. Ennek ellenére Novák és Ambrus is megemelte a képzelebeli kalapját Kucsi előtt, ugyanis szerintünk nem semmi, amit a sportoló véghez vitt.

A borkészítés rejtelmei

A tegnapi adásban a csapatoknak szőlőt kellett szedniük, hogy aztán abból must, majd bor legyen. A termelést segítő játékban azonban nagy bajba került a sárga csapat, ugyanis a pirosak erőfölényben voltak. Ennek ellenére a sárgák mindent megtettek, Kucsera Gábor pedig emberfeletti küzdelemben maradt alul a Viszkissel és az exatlonos Novák Zalánnal szemben, ugyanis hosszú percekig kvázi egymaga tartotta a farudat, ami aztán a piros csapat oldalára billent át, így végül ők nyerték a játékot. Kucsera elképesztő pillanatai itt láthatók.

A hihetetlen pillanatokat itt lehet visszanézni:

A földre rogyott

A hitetetlen küzdelem után a sportoló a földre rogyott, látszott, hogy minden erejét felhasználva próbálta lenyomni a pirosakat, ám ők még mindig erőfölényben voltak.

Témába vág:

Sportszerűségből jeles

A győzelem ellenére a piros csapat tagjai, elsőként Novák Zalán azonnal gratulált Kucsinak, „Te nyerted a mai napot” – mondta ellenfelének, ezzel pedig hihetetlen sportszerű magatartást tanúsított.

Kucsera Gábor vallomása

Az erőfeladat már csak azért is volt nagyon nehéz a volt olimpikon számára, mert gerincfájdalmakkal küzd, ám mindezt félretéve igyekezett szó szerint előre tolni a csapatot. A jéték után Kucsera elmodnta, hogy bár már nem tudna élsportolni, de ezek a feladatok arra igenis jók, hogy rájöjjön: van még benne erő.

Már nem tudna élsportolni

„Magam is meglepődtem – hiszen bajlódok a hátammal és fél éve nem csináltam semmit – hogy ilyen erő van bennem” – mondta. „De ezt már így helyén tudom kezelni, azzal tisztában vagyok, hogy 38 évesen már nem tudnék élsportolni, tényleg fáj minden porcikám. Azt az életet biztos, hogy nem tudnám már csinálni. Edzőtáborról edzőtáborra járni, napi három edzést, azt már nem bírnám.” – folytatta, majd azzal zárta sorait, hogy „Azt gondolom, hogy ezek a pillanatok, amiket így jól meg tudok így élni még minidg – utalva ezzel a termelést segítő játékra – ezek hiányoztak, ezek tök jól visszahozzák a régi emlékeket”.

Kucsera vallomása itt nézhető vissza:

‘,

Kiemelt kép: Kucsera Gábor – Farm VIP, TV2