Tévésztárok, sportolók, celebek vitték hozzá a luxusterepjáróikat Maglódra. Mindenki kedves embernek ismerte, de azt is sokan tudták, hogy milliókat tart a zsebében. Egy szlovák férfi volt a haragosa. Csaknem 15 hónapja tűnt el Pintér Gyula, testvérét rémálmok gyötrik, közben bűnsegédként elkövetett emberöléssel gyanúsítják azt a férfit, akit Pintér Gyula eltűnésével összefüggésben fogtak el, ám nemrég szabadlábra helyeztek. Most a halottlátó állítja: többen vehetettek részt a vállalkozó eltüntetésében.

Több mint egy éve veszett nyoma

Ahogy arról korábban többször is beszámoltunk itt LikeNews hírportálon a luxuskocsik szerelésével és átépítésével foglalkozó, ötvenéves maglódi férfinak 2019. május 10-én veszett nyoma a kutyájával együtt. A Hummerjével indult útnak, amit egy rejtélyes idegen másnap visszavitt a férfi udvarába, a vizsla pedig napokkal később Szlovákiában kóborolva került elő.

Folyik a nyomozás az ügyben

Az eltűnést a rendőrség eleinte személyi szabadság megsértésére minősítette át, most már azonban ember­ölés ügyében nyomoznak, ezt a Pest Me­gyei Rendőr-fő­kapitányság is megerősítette.

Nem találtak holttestet

A rendőrség közölte: a szabadlábra helyezett férfit gyanúsítottként hallgatták ki bűnsegédként elkövetett emberölés miatt, Pintér Gyula holttestét azonban nem találták meg – írta korábban a Bors.

A gyanúsított

A férfi május végén szabadult, de nem hagyhatja el a tartózkodási helyéül megjelölt települést. Pintér Gyula legközelebbi hozzátartozója a nővére, Ildikó az első napoktól fogva minden követ megmozgat a testvéréért. Az asszony a család egyik barátjától értesült a gyanúsított szabadulásáról. Ildikót, mint mondja rémálmaiban gyakran látja, ahogy Gyulát elássák. Ildikó biztos benne: testvérét nem egy ember tüntette el.

Rémálmok gyötrik a testvérét

„Rémálmok gyötörnek, amiben megölik és elföldelik a testvérem. Állandóan keresem szegényt, gyakran járom az erdős területeket. Nem akarom elhinni, hogy ez megtörténhetett, azt hittem, csak a filmekben látni ilyet” – mondta az aggódó nővér.

Biztos benne, hogy többeknek köze van Gyula eltűnéséhez

„Az első pillanattól fogva biztos vagyok benne, hogy a testvérem eltűnéséhez nem csak egy embernek van köze” – folytatta. Ezt erősíti, hogy a hatóságok a többi között az összebeszéléstől tartva tartották bent a gyanúsítottat. Hiába nagydarab ez a férfi, segítség nélkül a Gyula elbánt volna vele – magyarázza a lapnak Pintér Ildikó.

Vele találkozott eltűnése előtt

A gyanúsított férfi azért is van a rendőrség célkeresztjében, mert ő az, akivel a vállalkozó a műhelyében találkozott, mielőtt nyoma veszett volna.  Az 52 éves, hórihorgas, erős testalkatú férfit kéz- és lábbilincsben vezették a nyomozási bíró elé, most szabadlábon van ugyan, de nem mehet sehová.

Ezt mondja a halottlátó

A Bors az üggyel kapcsolatban most megkeresett egy halottlátót, akit az egyik eltűnt villanyszerelőről még a rendőrség is kikérdezett. De az eltűnése előtt többek között még VV Fanni is járt hozzá.

Szerinte is többeknek van köze a vállalkozó eltűnéséhez

– Négy embert érzékelek, akiknek köze van az eltűnéséhez. Egy férfi volt az irányító, a másik három pedig a cinkosa. Ők tüntették el a holttestet. Az ő esetében verést és lövést is látok – magyarázta a Borsnak Kiss Kató.

– Elképesztően brutális és félelmetes, nyomtalan eltüntetési módokat alkalmaznak manapság. Sokkal bűnösebb világban élünk, mint azt sokan gondolják. Sajnos ezek a személyek véleményem szerint sosem kerülnek elő – mondta a lapnak a nő.

Kiemelt kép: A Maglódról eltűnt Pintér Gyula – Forrás: Instagram