Augusztus 5-én mutatták be a Jordán Adél című előadást, amely a színésznő életéről szólt. Ebben a színésznő coming outol, azaz bevallja, hogy a saját neméhez vonzódik.

15 éve saját magukat mutatják be

Ez volt a tizennegyedik, egyben az utolsó olyan előadás, amit a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2003-ban végzett, Máté Gábor–Horvai István-osztály vitt színpadra. Az osztály tagjai 15 éve határozták el, hogy minden nyáron színpadra viszik az egyikük életét.

Az előadás

Hvg.hu írt az előadásról, amely egyik jelenetében a Székely Krisztát – a Katona József Színház rendezőjét – játszó színész odaáll a Lázár Katit (Lázár Kati Jordán Adél édesanyja) játszó színész elé, hogy elmondja neki: amióta egymásra találtak Adéllal, ők ketten őszintén szeretik egymást.

Ebben semmi sem stimmel

Az előadásbeli Lázár Kati erre azt feleli, hogy “de Adél lány, és te is lány vagy, és ebben semmi nem stimmel”.

A színházi anya elfogadja

A jelenet végén az anya mégis azt mondja: ha tényleg igaz, hogy ez a nő szereti, óvja és a párjaként boldoggá teszi a lányát, akkor az igazából épp elég is. A cikk ide kattintva folytatódik.