Füst keletkezett az Országgyűlés Irodaházában szerdán – tudta meg az MTI.

Ezt mondta az Országgyűlés sajtófőnöke

Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI érdeklődésére elmondta: az Országgyűlés Irodaházában a Jobbik-frakciója által használt 242-es szobában szerdán kora este Szabó Bencének, a Jobbik szakértőjének kezében „beindult” egy füstgránát. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nem sérült meg senki

Nem sérült meg senki, de a füst akkora volt, hogy aktiválta a tűzjelző rendszert, és működésbe lépett a tűzvédelmi rendszer. Az első becslések szerint az Országgyűlés Hivatalának szerverszobájában milliós nagyságrendű kár keletkezett – mondta a sajtófőnök.

Fotó a helyszínről:

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Vizsgálják az esetet

Hozzátette: az intézkedési jogkörrel rendelkező 5. kerületi rendőrkapitányság munkatársai a helyszínen vizsgálják az esetet, az elkövetőket a rendőrök visszatartották, kihallgatásuk folyamatban van. NE HAGYD KI! Autóbalesete volt Jakab Péternek – fotó

Gál Kristóf is megszólalt

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta: 18 órakor érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy az Országgyűlés Irodaházában füst keletkezett.

Tisztázatlan körülmények

A jelenlegi információk szerint az épületben jogszerűen tartózkodók környezetében tisztázatlan körülmények között egy pirotechnikai eszköz lépett működésbe, amely beindította az épület tűzvédelmi rendszerét.

A rendszer helyreállítása folyamatban van

A rendszer helyreállítása folyamatban van – tette hozzá. A szóvivő tudatta: az országos rendőrfőkapitány az eset körülményeinek vizsgálatára a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát jelölte ki.

Nem adtak további tájékoztatást

A rendőrség további tájékoztatást a helyszíni szemle és a rendelkezésre álló adatok értékelése után adhat – tette hozzá.

Megszólalt a Jobbik

„Vétlen kollégánk kezében indult be egy füstgránát. Ahogy a híradások is beszámoltak róla, füst keletkezett az Országgyűlés Irodaházában, a Jobbik frakciója által használt egyik irodahelyiségben. Egyelőre tisztázatlan, hogy a füstgránát hogyan és mikor kerülhetett az épületbe” – áll a Jobbik közleményében. FONTOS! Megállapodtak a közös kormányzás alapelveiről az ellenzéki pártok – Mutatjuk a 6 pontos dokumentumot

Jóval korábban vihette be valaki az irodaházba

„Tekintettel arra, hogy a füstgránát dobozán olvasható lejárati idő 2018-as, okkal feltételezhető, hogy azt jóval korábban hozhatta be valaki az irodaházba. Amit biztosan tudunk, hogy a jobbikos kollégánk egy leltározás közben akadt rá a füstgránátra. Mivel nem sejtette mit tartalmaz a sztaniolpapírba csomagolt tárgy, óvatlanul nyúlt hozzá.” – írják.

Ennek köszönhető, hogy nem lett nagyobb baj

„Örömteli, hogy nem sérült meg senki, csupán vagyoni kár keletkezett, amit az időközben beindult oltóberendezés okozott. Érdemes hangsúlyozni, hogy a leltározó kollégák lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem keletkezett nagyobb kár, hiszen a beindult füstgránátot azonnal kihelyezték az ablakpárkánya. Segítséget ők maguk kértek az őrszolgálattól.”

Érthetetlen

„Az Országgyűlés Irodaháza az Országgyűlési Őrség által védett létesítmény, szigorú beléptetési rendszerrel – érthetetlen, hogy egy ilyen eszköz miként és hogyan csúszhatott át annak idején az ellenőrzésen. A vétlen fiatalok tanúkénti meghallgatása folyamatban van.” – olvasható a frakció által küldött közleményben. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Helyszíni fotó – Forrás: MTI/Mihádák Zoltán