Ferenc pápa internetes közvetítésben mondja el vasárnap déli beszédét. A Vatikán szombat esti bejelentése szerint, a pápa nem jelenik meg az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakában sem. A Vatikán döntését a koronavírus-fertőzéssel szembeni óvintézkedések indokolják. Az olasz hatóságokkal egyeztetve a Szentszék megalapozottnak találta, hogy a Szent Péter téren korlátozzák a világ minden részéből érkező látogatók számát.

Az ilyenkor szokásos beszédét, valamint az ezt követő Úrangyala-imádságot az egyházfő a pápai lakosztály könyvtárszobájában mondja majd el. A hívők a Vatikán internetes oldalán követhetik élőben.

A pápa a szerdai általános audiencián sem lesz jelen a Szent Péter téren, hanem videóüzenetben mondja majd el beszédét. A katolikus egyházfő március 15-ig a reggeli miséket is hívők nélkül mutatja be a vatikáni lakhelyeként ismert Szent Márta-házban.

A Vatikán döntését a koronavírus-fertőzéssel szembeni óvintézkedések indokolják. Az olasz hatóságokkal egyeztetve a Szentszék megalapozottnak találta, hogy a Szent Péter téren korlátozzák a világ minden részéből érkező látogatók számát. A pápa részvétele nélkül kevesebben gyülekeznek a Vatikán központi helyszínén.

Üres szenteltvíztartó az Árpád-házi Szent Margit-templomban, Budapesten 2020. március 6-án. Elrendelte a szenteltvíztartók kiürítését a templomokban a Magyar Katolikus Püspök Konferencia – Fotó: MTI/Kovács Tamás

A pápai államban pénteken szigorították az egészségügyi készültséget azt követően, hogy egy alkalmazottnál beigazolódott a fertőzöttség. További négy személyt helyeztek karantén alá, köztük a szentszéki államtitkárság egyik munkatársát.

A Vatikánban felfüggesztették az ambuláns orvosi szolgáltatásokat. Lezárták és fertőtlenítették a Vatikáni Könyvtár és Levéltár épületét. Sajtóértesülések szerint felmerült a Szent Péter-bazilika és a Vatikáni Múzeum lezárása is.

A 44 hektáros pápai államnak valamivel több mint hatszáz állampolgára van, többnyire bíborosok és diplomaták. Ennél is többen dolgoznak itt, sokan – egyháziak és világiak – Rómából járnak be a Vatikánba, köztük a hivatalok, a Vatikáni Múzeum, a vatikáni gyógyszertár, a könyvtár, a Vatikáni Rádió, valamint a szentszéki sajtóközpont munkatársai.

Vatikánváros területén már korábban korlátozták vagy felfüggesztették a közösségi eseményeket, konferenciákat. Betartják a legalább egyméteres távolságot, és fertőtlenítették a pápai állam területén közlekedő járműveket is.

Ferenc pápa egy hete megfázás miatt gyengélkedik. A szentszéki szóvivő korábbi közlése szerint „semmilyen más betegséghez köthető tünete nincsen”. A 83 éves pápa nem vett részt a vatikáni lelki gyakorlatokon, és lemondott programokat. A Vatikán területén élő, 93 éves XVI. Benedek nyugalmazott pápa másokkal történő találkozásait is minimálisra csökkentették.

MTI, Kiemelt kép: Ferenc pápa – Forrás: jpost.com