Amint arról a napokban a Kékvillogó is beszámolt meghalt a Való Világ hatodik szériájának egyik játékosa, Bata Krisztián. Nem sokkal később kiderült, a 29 éves férfi önkezével vetett véget az életének. Halála után kiderült, Krisztián súlyos terheket cipelt magával, ez vezethetett a tragédiához. A fiatalembert most a családja körében, teljes titokban helyezték végső nyugalomra.

Eltemették

A Blikk információi szerint még a barátok és az ismerősök sem tudtak arról, hogy eltemették Krisztiánt. Mint ismert a Való Világ egykori szereplője két héttel ezelőtt dobta el magától az életét, egy ausztriai településen, Unterpremstättenben, ahol már három éve élt.

A tragédia háttere

A volt villalakó halála körül számos kérdés merült fel, ám úgy tudni Krisztián egy cserbenhagyásos baleset következményeitől félt annyira, hogy inkább a halált választotta. Ennek részleteiről ebben a cikkünkben számoltunk be.

Hazahozták

A portálnak Krisztián édesanyja korábban elmondta, szeretné, ha a fiát hazahoznák Magyarországra, azért, hogy itt vehessenek végsú búcsút tőle. A családhoz közel álló, neve elhallgatását kérő ismerős elmondása szerint ez meg is történt, Krisztián holttestét nemrégiben hazaszállították, sőt teljes titokban Edit asszony már el is temette a fiát.

Kapcsolódó:

Súlyos terhet cipelt: kiderült, ezért menekülhetett a halálba VV Krisztián

Szűk családi körben

„Gyakorlatilag csak a család tudott a temetésről, Edit sem szerette volna, ha sokan jelen vannak. Szűk családi körben akart elbúcsúzni Krisztiántól, és mindenképpen azt szerette volna, ha Hajdúnánáson van Krisztián végső nyughelye, ahol született és ahol ő is él. Koporsós temetés volt, Edit teljesen összetört, de ez így van, amióta megtudta, hogy Krisztián nincs többé. Nagyon szerette a fiát – mesélte a lapnak a család egyik ismerőse.

Megszólalt az édesanyja

A temetést követően megszólalt a gyászoló édesanya is, aki megerősítette, Hajdúnánáson helyezték végső nyugalomra Krisztiánt. A megtört édesanya azt mondta, nem tud még sem a fiáról, sem pedig a fájdalmáról beszélni.

Megható sorok

Az asszony korábban a közösségi oldalon, megható sorokkal búcsúzott szeretett gyermekétől, akkor ezt írta: „Nem tudom, mit kell ilyenkor tenni, nem tudom, hogyan lehetne könnyebb. Te voltál nekem az erő, aki mindig vigyáz rám, akkor is, amikor nem voltál itt. Te voltál nekem az igaz szeretet, aki mindig figyelt rám és csak adott és adott, mert hatalmas szíved volt.”

Büszke volt a fiára

„Te voltál az én csibészem, aki mindig meg tudott nevettetni. Te voltál az, aki megmondta a frankót, ha kell, és talpra állított. A cinkostársam is voltál, mert te voltál az, aki előtt nem voltak titkaim. Te voltál maga az élet. Én voltam a világon a legbüszkébb, hogy az anyukád lehetek.”

Kapcsolódó:

“Nem tudom mit kell ilyenkor tenni, nem tudom hogyan lehetne könnyebb” – összeomlott VV Krisztián édesanyja, miután az RTL sztárja kivette magát az ablakon és meghalt

A halál sem választja el

„És az is leszek mindig, mert most igaz, egy másik helyre költöztél, de a te anyókád maradok mindig. Én innen próbálok vigyázni rád, te pedig onnan rám. Mert ez olyan kötelék, amit még a halál sem választhat el. Nagyon szeretlek” – írta a Facebookon Krisztián halála után Edit asszony.

Ha segítség kell

Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

Kiemelt kép: Bata Krisztián – Forrás: RTL Klub