Mint ahogyan arról az ősszel a LikeNews is elsők között beszámolt koronavírus fertőzött volt Liptai Claudia és a férje, Pataki Ádám is. Ádámnak azonban olyan súlyos tünetei voltak, hogy szirénázó mentő vitte az intenzív osztályra.

Karantén végén lett beteg

Mint akkor megírtuk Liptai Claudia után férje is elkapta a koronavírust. „Egy darabig úgy tűnt Ádám nem kapta el aztán a karanténunk végén tesztet csináltatott, ami pozitív lett. Már az elején látszott, hogy ugyanaz a vírus rá teljesen más hatással van” – írta akkor a színésznő a Facebook oldalán. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Már majdnem meggyógyult

A színésznő azt írta, hogy Ádám „nagyon köhögött, a többi tünet mellett. Várta türelmesen ahogy a protokollban meg van írva, hogy majd enyhülnek a tünetek. Nagyjából a köhögést kivéve minden eltűnt az ötödik napon. A köhögés nem csillapodott én pedig egyre inkább éreztem itt valami nincs rendjén. Már majdnem letelt az ő karanténja amikor rosszabbra fordult az állapota”.

Ez is érdekelhet:

Hirtelen magas láza lett

Miután az érdi cukrásznak nagyon magas lett a láza, Claudia felhívta az orvost, aki azonnal ráparancsolta, hogy hívja a mentőket.

Szirénázó mentő vitte a kórházba

„Soha nem felejtem el a pillanatot amikor én elindultam egyedül a kisfiamért az óvodába a férjemet pedig egy szirénázó mentő vitte el ugyanazon az úton” – emlékezett vissza a szörnyű délutánra a színésznő.

Intenzív osztály

„Néhány óra múlva hívott Ádám, aki eddigre már beszélni is alig tudott,  hogy nagy kiterjedésű tüdőgyulladása van és átviszik majd az intenzív részlegre” – írja Claudia Facebook oldalán. A színésznő azt írta, arra a pár pokoli napra, amit a férje az intenzíven töltött teljesen „kihúzták alóla a szőnyeget”. Esténként egyedül ült a kanapén és sírt.

Két óránként hívogatta

A színésznő-műsorvezető most a LifeTV műsorában emlékezett vissza arra a pokoli pár napra és elmondta: két óránként hívogatta a férjét, hogy megtudja, életben van-e még a szerelme.

Mindenkit megfertőzött a családban

„Én mindenkit megfertőztem a családban. Az nagyon megdöbbentő volt, hogy Ádám bekerült a kórházba. Egy nagyon nem várt fordulat volt. Nagyon ijesztő volt. Én annyira félek attól, hogy valakinek valamilyen baja történhet, annyira rosszul viselem. Túl is parázom. Mellettem nem jó beteg lenni” – árulta el.

Nagyon félt

„Féltem, hogy mi lesz? Mi elég korán kaptuk el, egy ismeretlen betegség, ismeretlen szövődményekkel. Nem is tudtam Ádámmal beszélni, mert nem bírt beszélni, csak köhögést hallottam a vonal túlsó végén. Nagyon felörlő volt. Kétóránként hívogattam, hogy életben van-e” – emlékezett vissza a tévés.

Claudiáról véletlenül derült ki, hogy fertőzött

A színésznőről egyébként véletlenül derült csak ki, hogy beteg. Liptai Claudia ugyanis egy televíziós munkája miatt ment el Covid tesztre. A legnagyobb meglepetésére pozitív lett az eredmény. Az első napokban örült, hogy szinte semmilyen tünetet nem észlel magán.

Elviselhetetlen fejfájás gyötörte

„Estére nagyon elkezdett fájni a fejem, mintha egy ólomsapkát húztak volna rám, és a látásom is rosszabbodott. A végtagjaim fájtak. Nagyon fáradt vagyok, 15 perc után le kell ülnöm, le kell feküdnöm, és kell pár nap, mire ez átmegy rajtam.” – írta a pár nappal a diagnózisa után a színésznő. A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A LikeNews Liptai Claudiával kapcsolatos cikkeit itt találod.